Motorsport.com hírek

Hétvégén tombol az afrikai állatkert - jön Gymkhana GRiD döntő!

A Gymkhana GRiD az ötletgazdák elmondása szerint az autósport egy olyan vállfaja, aminek gyakorlatilag riválisa sincs, ugyanis ötvözi magában a driftet, a gyorsulási versenyt, a kiváló vezetői képességeket és a mentális felkészültséget.

James Webb - World RX

A Gymkahana Grid immár négy éve, 2013-ban debütált az X Games keretein belül Los Angelesben, a cél pedig az, hogy az indulók megmutathassák, melyikük a gyorsabb és (nem vagy, és!) precízebb versenyző. De mi is az a Gymkhana Grid?

A verseny során az indulóknak különböző, szponzorokhoz köthető, általuk megálmodott akadályok mellett-előtt-mögött kell a lehető legprecízebben versenyezni, közben pedig (nyilván időre) olyan manővereket megvalósítani, mint a 180 vagy a 360 fokos fordulat, esetleg nyolcasok leírása, hogy csak néhányat említsünk a leglátványosabbak közül. A versenyek során a két, egymás ellen küzdő versenyző (azt, hogy ki kivel kerül össze, a kvalifikáció dönti el) két kört tesz meg a pályán: az egyes versenyzők által elért időket összeadják, és aki gyorsabb, megy is tovább. A lassabb könyörtelen módon elvérzik és kiesik, nem folytathatja a további küzdelmeket. 

A kategóriák győztesei (AWD, azaz összkerék-hajtás, RWD, azaz hátsókerék-hajtás) az utolsó versenyeken a Gymkhana Grid "keresztapjával", Ken Blockkal (AWD) és egy általa kiválasztott profival (RWD) csatáznak. A cél a teljes küzdelem során a nézők minél jobb kiszolgálása, ezért amennyiben lehet (ha látványos és/vagy hasznos) ne féljenek driftelgetni a pályán. A helyszín a dél-afrikai Carnival City lesz Johannesburgban, itt rendezik az idei kiírás döntőjét, illetve döntőit.

Ken Block

A nagy ötös

Hogy kik a legnagyobb sztárok? Nos, az egyiket mindenki kitalálhatja, ő Ken Block, A Dzsungel Királya, az egész esemény megálmodója, övé az egész Hoonigan-biznisz, emellett pedig ralizott, ralikrosszozik, például a WRX-szezonzárón is, amelyet ugyancsak Dél-Afrikában rendeztek (ez lesz a Gymkhana Grid helyszíne is). Ha már helyben volt, miért is ne maradhatna ott, ugrana át Fokvárosból Johannesburgba? Block a 600 lóerős szörnyeteggel, a 0-ról 100-ra két másodperc alatt gyorsuló AWD Ford Fiesta ST RX43-mal indul vadászatra.

Az Elefánt becenévre hallgató Steve Biagioninak, vagyis Baggsynek vérében van a drift, 2009-ben például brit bajnok is volt ebben a szakágban. Az angol Dubajtól Dublinig gyakorlatilag mindenhol megmérette már magát, most Dél-Afrika jön, egy vadonatúj Mazda RX7-tel.

Petter Solberget senkinek sem kell bemutatni, a "Rhino" rali-világbajnok, ralikrosszban is végzett már az élen, és annyira kemény, hogy törött csontokkal is simán bevállalja a versenyzést, ha kell. Ő az AWD címvédője, most egy 600 lóerős Volkswagen GTI Supercarral indul, hogy ismét ő legyen a legjobb.

Jason Webb a helyi, dél-afrikai legenda, aki kétszer is hazája driftbajnoka volt, és nem is ismeretlen számára a GRiD terepe. "Játékszere" a Monstang (beszédes név, ugye?) becenévre hallgató, egyedi építésű Roush Ford Performance Mustang lesz, ezzel szeretné megmutatni, ki is az úr a hazájában. A leopárd.

Luke Woodham

A Bivaly, vagyis Luke Woodham a legjobb példa arra, hogy a kemény munka előbb-utóbb mindig kifizetődik. Woodham egyszerű szerelőként kezdte, mielőtt eljutott a versenyzésig, ma pedig elmondhatja magáról, hogy az RWD háromszoros címvédője. Marad a jól bevált dolgoknál, ugyanis ahogy az első verseny óta mindig, ezúttal is egy Nissan 200sx S14-et próbál majd megszelídíteni.

Itt van tehát kis túlzással egy egész állatkert. De ki lesz a legjobb? Ebből a kedvcsináló trélervideóból kiválaszthatod a magad kedvencét!

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Keszthelyi Vivien a nürburgringi 24 órás verseny győztesével dolgozik együtt a következő szezonban
Következő cikk Anya jobb egyben, 4 milliós váltó a kukában - GYMKHANA Grid

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország