Gymkhana GRiD 2018: Kristofferson címet védett, Saito újoncként nyert

December elsején Johannesburgban gyűltek össze ismét a világ legjobb gumiégetői és driftelői, avagy a Gymkhana GRiD 2018-as fináléjának résztvevői. A döntő Daigo Saito és Johan Kristoffersson győzelmével zárult.

GYMKHANA Grid

GYMKHANA Grid

December első napján rendezték meg a Gymkhana GRiD 2018-as döntőjét. A helyszín a napfényes Johannesburg volt, ahol a kommentátorok is megjegyezték, hogy milyen meleg uralkodott a stúdióban, valamint a pálya környékén egyaránt.

Még több hír:

Korábbi írásunkban már beharangoztuk a finálét. A lényeg az volt, hogy hátsó-, illetve összkerékmeghajtású kategóriákban fej-fej mellett mérték össze sebességüket, illetve ügyességüket a legkülönfélébb kategóriákból (rali, rallycross, drift, stb.) érkező pilóták egy erre az alkalomra készített akadálypályán.

Gymkhana Grid Track 2018

Gymkhana Grid Track 2018

A legtöbb tekintet az internetes videókból ismerős Ken Block, a korábbi ralivilágbajnok Petter Solberg, valamint a rallycross világbajnok, illetve tavaly AWD kategóriában győztes Johan Kristoffersson autójára szegeződött, de itt voltak az extrém autóversenyzés és a korábbi GRiD versenyek csillagai is, mint a tavalyi RWD-címvédő, négyszeres győztes Luke Woodham, Steve "Baggsy" Biagioni, vagy a driftspecialista Daigo Saito.

A párharcok során többször is előfordult, hogy az egyik pilóta kiállni kényszerült technikai probléma miatt. Ugyanakkor a közvetítés során megszólaltatott versenyzők kivétel nélkül kiemelték, milyen jól érezték magukat, és milyen szórakoztató volt számukra is az esemény.

Ez abból is látszott, hogy sokszor egy versenyző, mikor már látszott, hogy eldőlt az adott párharc, és már nincs esélye győzni, még kinn maradt a pályán egy kis plusz gumiégetésre a nézők kedvéért.

Az elődöntők mezőnye a következőképpen alakult.

AWD kategóriában összejött egy pikáns párosítás, hiszen Petter Solberg saját fiával, a 17 éves Oliver Solberggel kellett, hogy szembenézzen. A másik ágon Johan Kristofferssonra címvédőként Jonathan Buck várt.

Az RWD-sek mezőnyében Steve Biagioni (aki már az időket összesítő hivatalos listára is csak becenevén, Baggsyként került fel) szintén egy driftelésben kiemelkedő pilótával, a japán Daigo Saitóval került szembe. A másik páros tagjai a tavalyi nyertes és zsinórban ötödik GRiD-győzelmére készülő Luke Woodham, valamint a dél-afrikai, így hazai pályán versenyző Jason Webb voltak.

Az elődöntőkre már a nap is lement, így még látványosabbá vált a verseny.

A hátsókerekeseknél Jason Webb óriási meglepetésre, valamint a helyi közönség legnagyobb örömére legyőzte Luke Woodhamet, melyhez hozzájárult a címvédő hibája és időbüntetése is. A másik ágon Saito és Baggsy fej-fej mellett zárták az első futamot, helycsere után pedig végül Saito bizonyult gyorsabbnak.

Az AWD-seknél Kristoffersson könnyedén győzte le Buckot, és jutott be a döntőbe, ahol ellenfele mindenképpen Solberg lett, csak az volt a kérdés, melyik. Végül a rutin legyőzte a fiatalságot, és Petter jutott a fináléba.

Az úgynevezett "Smoke & Style" látványossági versenyben Ken Block és Saito döntőzött, ahol a közönség végül Blockot hozta ki győztesnek.

A bronzmérkőzéseken Woodham (RWD) és a fiatalabb Solberg (AWD) fért fel a dobogóra.

Az este a döntőkkel zárult. RWD-ben a gymkhana-újonc, driftspecialista Daigo Saito a vártnál simábban diadalmaskodott Corvette-jével, 10 másodpercet verve Jason Webbre. Az összkerekeseknél pedig a várt összeállítású fináléban, a két veterán csapattárs, az egyaránt Volkswagen Polóval induló Petter Solberg és Johan Kristoffersson viadalában a tavalyi bajnok Kristoffersson megvédte címét. 

Rendkívül izgalmas versenyeket láthattunk, a Gymkhana GRiD-től megszokott laza, jó hangulatban. Érdemes lesz jövőre is követni a versenysorozat fináléját, akkor már Európában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 55 női versenyző a listán a W Seriesben: magyar pilóta az esélyesek között!
Következő cikk Nők a száguldó cirkuszban: Gaelle Le Hir

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország