Grosjean: Korábban s*ggfej voltam a csapattársaimmal…

Romain Grosjean túl van az első IndyCaros tesztjén, amelyen az autóját is megtörte. A 35 éves pilóta elmondta, változtat a csapattársához való hozzáállásán, illetve azt is elmondta, miért csúszott ki a teszten.

Romain Grosjean, Dale Coyne Racing wit Rick Ware Racing

Romain Grosjean, Dale Coyne Racing wit Rick Ware Racing

IndyCar Series

Romain Grosjean idén már nem a Forma-1-ben, hanem az IndyCarban fog indulni, ahol a 17 futamból 13-on indul – az ovál pályákat kihagyja a francia versenyző. Grosjean a Dale Coyne Racing RWR-Hondájával fog rajthoz állni az amerikai sorozatban, az első IndyCaros tesztjét pedig tegnap teljesítette a Barber Motorsports Parkban.

A csapattársa Ed Jones lesz, ennek kapcsán pedig Grosjean elmesélte, korábban nem volt túl kedves a csapattársaival, most viszont baráti kapcsolatot akar kialakítani a Dale Coyne másik versenyzőjével:

„Jó a kapcsolatunk Eddel. Elmondtam neki, hogy korábban egy s*ggfej voltam a csapattársaimmal, de már 35 éves vagyok, inkább azt szeretném, ha barátok lennénk. Természetesen a pályán meg akarom verni őket, de nagyon király lenne, ha a pályán kívül barátok lehetnénk. Az IndyCar atmoszférája is nagyon más, mint amihez hozzászoktam.”

További híreink:

Grosjean 2009-ben mutatkozott be az F1-ben, majd 2012 és 2020 között folyamatosan ott volt a száguldó cirkusz rajtrácsán. Az autójáról ezt mondta az első tesztjét követően:

„Egy kicsit változtatnom kellett a vezetési pozíciómon és még pár dolgon, de elég hamar kisimult minden, aminek örültem. Aztán felfedeztem a szervokormány hiányának az örömét, és azt kell mondjam, nem bántam meg az edzőteremben töltött órákat” – mondta mosolyogva Grosjean.

A Bahreini Nagydíjon rendkívül ijesztő balesetet szenvedett Grosjean, viszont elmondása szerint nem ütközött problémába a keze miatt, bár még mindig nem tökéletes az állapota.

„Még nem tökéletes a helyzet. Van egy nagy hólyag a bal hüvelykujjamon, ami nem túl szép, de a vezetés szempontjából nem volt vele gond, rendben volt, nem voltak fájdalmaim. Egy kicsit óvatos voltam a kerékvetőkön, de összességében nem jelentett akadályt a kezem.”

Grosjean 83 kört teljesített a 17 kanyarból álló, 3,83 kilométeres pályán, azonban a délelőtt folyamán egyszer megpördült az 1-es kanyarban, ami után a falba ütközött. Erről így nyilatkozott:

„Minden egyes alkalommal, amikor tesztelsz, próbálod megtalálni a határokat, ami sikerült is nekem az 1-es kanyarban. Nem igazán örültem neki, de ami történt, megtörtént, és megértettem, hogy tényleg lehetnek olyan dolgok, amiket a Forma-1-ben meg tudsz csinálni, az IndyCarban viszont nem, tehát igazából elég jó tapasztalat volt a kicsúszás, amiből tanultam.”

„Egyszerűen túl gyorsan mentem be a kanyarba. Miközben fékeztem, egy kicsit rátettem a lábam a gázpedálra is, ami egy szokványos dolog a magas sebességű kanyarokban, mivel a Forma-1-ben ettől stabilabbá válik a kocsi, az IndyCarban viszont nem. Tanultam az esetből, ezt követően már nem csináltam ezt, és jobban ment a vezetés” – mondta a francia.

Grosjean már az első IndyCar-teszten összetörte az autóját…

Car of Romain Grosjean, Dale Coyne Racing wit Rick Ware Racing

Car of Romain Grosjean, Dale Coyne Racing wit Rick Ware Racing

Fotót készítette: IndyCar Series

Fotót készítette: motosport.com

Sébastien Bourdais, A.J. Foyt Enterprises Chevrolet, Romain Grosjean, Dale Coyne Racing with Rick Ware Racing Honda

15

Íme a MotoGP 2021-es szezonjának teljes mezőnye, a Motorsport Images kiváló fotóival illusztrálva!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Grosjean már az első IndyCar-teszten összetörte autóját
Következő cikk Hivatalos: a Ferrari 2023-tól visszatér a sportautózás csúcskategóriájába

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország