Grosjean, a tűzoltó: a francia egyedül akarta eloltani égő autóját, majd állásajánlatot kapott – videó

Romain Grosjean emlékezeteset alkotott az IndyCar detroiti fordulója során, igaz, ezúttal nem a pályán elért eredményével. A tavaly Bahreinben történtek fényében még különösebb látni az autója eloltásával próbálkozó versenyzőt, aki humoránál volt az eseményeket követően.

Romain Grosjean, Dale Coyne Racing with RWR Honda

Fotót készítette: Barry Cantrell / Motorsport Images

Az Indy500 kihagyását követően Romain Grosjean Detroitban ült ismét autóba a tengerentúlon. A francia versenyzőnek ezúttal nem sikerült jól a hétvégéje, kiesését követően azonban különös jeleneteket láthattunk.

Még több F1 hír:

A tavaly Bahreinben történtek után néhány hónappal furcsa látni azokat a felvételeket, ahol Grosjean egy égő autóból száll ki. Szerencsére a mostani eset jóval nyugodtabb véget ért, a francia ráadásul mindent megtett azért, hogy önként oltsa el lángoló autóját.

 

A felvételeken látszik, hogy a kiérkező személyzetnek mindent meg kellett tennie, hogy távolt tartsa Grosjean az autóktól és a lángoktól.

Bár hétvégéje nem alakult sikeresen, a francia a futamot követően már nevetni is tudott a történteken: egy Instagram-képen a detroiti tűzoltóság tagjaként mutatkozott be:

 

Grosjean cselekedete a francia tűzoltókat is megihlette, akit állást ajánlottak a versenyzőnek, megnevettetve ezzel az érintettet.

 

Lehetséges-e két futamot is rendezni Japánban?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hihetetlen: Kiss Norbert a 8. helyről rajtolva is futamgyőzelmet aratott a Kamion Eb 4. versenyén!
Következő cikk WEC: A Toyota kettős győzelemmel ünnepelte 100. bajnoki futamát

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország