Götz domináns győzelmet aratott, Lawson fontos 3. helyet szerzett az első futamon

Max Götz remek teljesítménnyel szerezte meg az idei 2. győzelmét a Norisringen, míg Liam Lawson a lökdösődéseket megúszva behozta az értékes 3. helyre a Ferrariját.

Maximilian Götz, Haupt Racing Team Mercedes AMG GT3

Maximilian Götz, Haupt Racing Team Mercedes AMG GT3

Alexander Trienitz

Az élről rajtoló Liam Lawson jól kapta el a rajtot, Kelvin van der Linde ahogyan megígérte, be is vetődött mellé az első kanyarban, azonban elmérte a féktávot, és túlcsúszott, Lawsonnak pedig kitérő manővert kellett tennie, hogy elkerülje az ütközést, így az élre a belső íven a 6. helyről rajtoló Phillip Ellis állt.

Van der Linde a 7. helyig esett vissza, Lawson azonban így sem nyugodhatott meg, mert megkapta a nyakába Max Götzöt, aki egy bátor előzéssel el is ment a bajnoki éllovas előtt. Götz pedig nem is teketóriázott, pár körrel később elment Ellis mellett is, és megkezdte kiépíteni az előnyét.

Ellis mögött elkezdett feltorlódni a mezőny, azonban Lawson a bajnokságot figyelembe véve nem mert megkísérelni egy kockázatos előzést.

További híreink:

36 perccel a verseny vége előtt azonban miután Ellis kicsit elrontotta a Schöller S-sikánt, Lawson megpróbált bebújni a svájci mellé, aminek az lett a vége, hogy az új-zélandi kiforgatta a Mercedest.

Az Ellisszel történt incidens és egy, a szokásosnál kicsit rosszabb kerékcsere után Lawson már Arjun Maini mögé, és pont Kelvin van der Linde elé jött vissza a pályára. Lawson azonban a legjobb védekezés a támadás jegyében célba vette az indiai versenyzőt, és sikerült leszakítania magáról az Audit.

Kelvin van der Linde életét pedig a verseny utolsó pillanataiban még megnehezítette az AF Corsénél az Alex Albont helyettesítő Nick Cassidy is: Lawson és van der Linde kiállása után kint tartották, és az alternatív stratégián csak az utolsó előtti körben hozták ki a kötelező kerékcseréjére, és éppen Lawson mögé, és van der Linde elé jött vissza a pályára.

Cassidy kőkeményen védekezett, de végül a hideg gumikkal nem tudott mit tenni van der Lindével, aki így a rossz első etapja után feljött a 4. helyre.

 

Götz győzelmét végül semmi nem veszélyeztette, Maini pedig kivédekezte Lawson nem túl veszélyes támadásait, és az idei legjobb eredményét érte el a 2. helyével. Lawson nagyon értékes 3. helyet szerzett, a holnapi utolsó forduló előtt 18 pontos az előnye van der Linde, és 19 Götz előtt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk WTCR: Azconáé a pole, Michelisz erős teljesítménnyel a második
Következő cikk Ellentmondásos finálé után Max Götz a DTM 2021-es bajnoka!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország