Franciaországban nyár végén folytatódhat a versenyzés

A Francia Motorsport Szövetség elnöke azt nyilatkozta, hogy várakozásaik szerint augusztus-szeptember környékén indulhat újra a versenyzés – az elnök erről a Motorsport.com-nak beszélt.

Start Finish Straight Grandstands French GP 2019

Fotót készítette: WETIX & PACIFA

A Francia Motorsport Szövetség (FFSA) elnöke, Nicolas Deschaux azt nyilatkozta a Motorsport.com-nak, hogy azon dolgoznak, hogy a terveik szerint a nyár végén újraindulhasson a versenyzés Franciaországban. Deschaux reméli, hogy az intézkedések lehetővé fogják tenni, hogy lassan újra a versenyzésen lehessen gondolkozni.

„Jelenleg a naptár újratervezésével vagyunk elfoglaltak. Ez természetesen a várakozásainkon alapul, de reméljük, hogy újra lehetőségünk lesz versenyek szervezésére augusztus végén vagy szeptember elején.” – mondta az elnök.

Még több F1 hír:

„Lehetnek olyan szervezetek, amelyek korábban kezdik el az előkészületeket, de mi biztosra akarunk menni azt illetően, hogy az eseményeink augusztusban el tudnak indulni.”

„A gazdasági hatások teljes mértékben attól fognak függeni, hogy milyen hosszú ideig fognak tartani az intézkedések. Minél hosszabb lesz ez a periódus, annál nagyobb lesz a gazdasági sérülés.”

„Természetesen az is fontos, hogy kapunk-e pénzt a kormánytól, hogy túléljünk.” – tette hozzá.

The French Air Force Aerobatics team, La Patrouille de France, overfly the grid in their Dassault Alpha Jet Es

The French Air Force Aerobatics team, La Patrouille de France, overfly the grid in their Dassault Alpha Jet Es

Fotó készítője: Andrew Hone / Motorsport Images

Deschaux reméli, hogy a versenypályák is minél hamarabb kinyithatnak, miután elkezdenek enyhülni a szigorítások.

„Meglátjuk, hogyan tudunk majd gyorsabban dolgozni a pályákon. Azt pedig megtehetjük, hogy benyújtunk egy indítványt az államnak, amelyben a pályát érintő lehetséges intézkedések körét érintjük.”

Az elnök szavaiból kiindulva valószínűsíthető, hogy hiába nem halasztották még el a Francia Nagydíjat a június 28-i dátumról, mégis az elhalasztás sorsára fog jutni a Paul Ricard-i esemény, így a legjobb eshetőség szerint Ausztriában indulhatna a szezon.

 

A következő videóban az Alfa Romeo F1 Esport-versenyzőjének virtuális körét nézhetitek meg a Hungaroringen egy WTCR-versenygéppel.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Correa az online játék miatt heccelte Leclerc-t, Norrist, Russellt és Albont
Következő cikk Verstappen a harmadik lett a csapatával a Nürburgringi 24 órás versenyen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország