Fittipaldi első F2-es győzelmét aratta, az élről induló Daruvala bizarr hiba miatt esett ki
A Forma–1-es sprintkvalifikáció után folytatódott a szombati program Spa-Francorchamps-ban, és ezúttal az F2-es mezőnyön volt a főszerep, akik 18 körön át küzdhettek a legjobb eredményekért.
Az időjárás eddig egész hétvégén befolyásoló tényező volt Belgiumban, de az F2-es sprint rajtjánál még hétágra sütött a nap. A fordított rajtrácsnak köszönhetően Jehan Daruvala indulhatott az élről, mellőle pedig Richard Verschoor várhatta a lámpák kialvását.
Azok azonban nem aludtak ki a felvezető kör végeztével, mivel a versenyirányítás úgy ítélte meg, hogy szükség van egy újabb bemelegítő körre. Miután a mezőny ismét felsorakozott a célegyenesben, végre elindult a futam. Daruvala meg tudta tartani a vezető helyét, ahogyan Verschoor is a másodikat.
Az első körben nagyot zárkózott Theo Pourchaire és a bajnokságot vezető Frederik Vesti is. A harmadik körben azonban máris jött a biztonsági autó, miközben Daruvala vezető helyről kiállni kényszerült, mivel kilazult, majd egyszerűen lerepült az autójáról a fejvédője, amihez foghatót még nem igazán láthattunk korábban.
Fejvédő nélkül pedig nem lehet folytatni, így az indiai futama véget is ért, hiába reménykedhetett egy esetleges győzelemben. A vezető helyet így Verschoor örökölte meg, mögötte Enzo Fittipaldi és Pourchaire érkezett.
A biztonsági autó a negyedik kör végén hagyta el a pályát, így folytatódhatott a küzdelem. Az első három helyen mindenki szépen jött el, Vestit azonban a Kemmel-egyenes végén meg tudta előzni Dennis Hauger, aki így feljött negyediknek. Kicsivel hátrébb Jack Doohan igyekezett pozíciókat nyerni, de az ausztrálnak volt néhány necces pillanata.
A folytatásban Verschoor lassacskán kezdett elhúzni az élen, mögötte viszont Pourchaire közel volt Fittipaldihoz és támadta is őt. A mezőny sűrűjében eközben Ajumu Ivasza kezdett agresszív zárkózásba. A japán versenyzőnek rosszul sikerült az időmérője, így csak a 16. helyről indulhatott, de a hetedik körre már tizedik volt.
A folytatásban némileg megnyugodtak a kedélyek, de persze a versenyzés nem hagyott alább, hiszen Ivasza és Doohan is lassan, de biztosan lépdelt előre. Az élen Verschoor továbbra is magabiztosan vezetett, a harmadik pozícióban haladó Pourchaire tempója viszont visszaesett, így Hauger támadni kezdte őt.
Picivel hátrébb Victor Martins vette ostrom alá Vestit, a páros remek csatát vívott egymással, egy ideig még fej fej mellett is haladtak, de az első nagy támadást még ki tudta védekezni a premás pilóta. A 14. körben viszont már nem tudott ellenállni Martins támadásának, a francia tehát megelőzte riválisát a DRS segítségével.
Az utolsó körökre szerencsére a futamgyőzelemért is élesedni látszott a harc, hiszen Fittipaldi sokat hozott Verschooron, így még nem volt lefutott a verseny végeredménye. Az utolsó előtti körben aztán Fittipaldi elég közel ért ahhoz, hogy az Eau Rouge után tényleges támadást indíthasson, és sikerült is neki legyűrnie ellenfelét.
A brazil pedig a leintésig már nem hibázott, ami azt jelentette, hogy Fittipaldi életében először győzött az F2-ben, és ezzel ő lett az idei kilencedik győztes a sorozatban. Verschoor behozta másodiknak az autót, míg a harmadik Pourchaire lett, aki így tudott néhány pontot hozni Vestin a bajnokságban.
Vesti és Ivasza még nagyot csatázott az utolsó kanyarokban, de a Mercedes védence végül megtartotta pozícióját, amely a hetedik hely volt. Ivasza lett az utolsó pontszerző. Ez volt tehát az F2-esek sprintversenye, holnap pedig jön majd a főfutam, amelyet szintén érdemes lesz követni.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.