Fordított rajtrácson is majdnem dobogós lett Michelisz Vallelungában!

A TCR World Tour vallelungai versenyhétvégéjén vasárnap délelőtt szerzett futamgyőzelme után Michelisz Norbert a délutáni versenyen a 4. helyre jött fel a 10. rajtkockából.

Norbert Michelisz, BRC Hyundai N Squadra Corse, Hyundai Elantra N TCR

Ahogy mi is beszámoltunk róla, a TCR World Tour vallelungai állomásának első futamán Michelisz Norbert nagyszerű futamot aratva nyert, ezzel növelve előnyét az összetettben riválisai előtt. Délután a fordított rajtrácsos futamra került sor, mivel a magyar versenyző a kvalifikáción az első helyen végzett, itt a tizedik rajtkocka lett az övé csapattársa, Mikel Azcona mögött.

A két Hyundai kivárásra alapozott, elsősorban Azcona volt az, aki igyekezett előretörni, Michelisz pedig a lesipuskás szerepére rendezkedett be, a verseny első felében fel is tudtak jönni a hetedik és nyolcadik helyre, ehhez kellett az is, hogy az élbolyban Nestor Girolamit kitessékeljék a pályáról.

A biztonsági autót is be kellett küldeni később, miután a Lynk & Co.-val versenyző Santiago Urrutia szabályosan a falba tolta John Filippi Audiját, ráadásul az élről rajtoló Ma Csing-Hua is bemutatott egy piruettet, így Michelisz már az ötödik helyre jött fel.

Azcona a végén még megpróbálta a dobogóért támadni Vervischt, azonban nem tudta megelőzni, szóval a célvonal előtt átadta a helyét a bajnokság éllovasának, aki így 25 ponttal vezet az ezúttal második helyezett Yann Ehrlacher előtt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Le Mans 24: Megcsinálták! A Ferrari nyerte a 2023-as Le Mans-i 24 órás versenyt a Toyota előtt
Következő cikk Toyota: A csapat döntött úgy, hogy kockáztatunk Hirakawával

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország