Jelentés a versenyről

Pourchaire nyerte a kaotikus, biztonsági autó mögött véget ért F2-es főfutamot

Vasárnap délelőtt rendezték a Formula 2-es mezőny főfutamát Imolában, ahol Jüri Vips várhatta az élről a lámpák kialvását, mellőle pedig a japán tehetség, Ivasza Ajumu indult. A bajnokságot vezető Felipe Drugovics csupán a 12. pozíciót tudta megszerezni az időmérőn.

Theo Pourchaire, ART Grand Prix

Theo Pourchaire, ART Grand Prix

Formula Motorsport Ltd

A verseny mindenképpen izgalmasnak ígérkezett, hiszen több gyorsabb pilóta is csak a mezőny második feléből kezdhette meg a 35 körös viadalt. A rajtnál Vips eléggé beragadt, komolyan kiforogtak a kerekei.

Jack Doohan és Dennis Hauger néhány méter után ütközött, így mindketten ki is estek a versenyből, ezért jött a biztonsági autó. Miközben Vips tehát némileg beragadt, Roy Nissany és Ralph Boschung rakétarajtot vett, és ők ketten álltak a mezőny elejére, miközben Ivasza volt a harmadik.

A rajt utáni balesetről egyébként Hauger nem tehetett, inkább Doohan volt az, aki agresszíven jobbra húzta az autóját a helyezkedés közepette, és ennek az eredménye lett a baleset. Az újraindítás előtt Drugovics a kilencedik helyen állt, míg a bajnoki második helyezett, Liam Lawson éppen előtte haladt.

Miután kiment a biztonsági autó, Nissany remek újraindítást produkált, így a vezető helye nem forgott veszélyben, és a mezőny viszonylag nyugodtan abszolválta az első métereket, a sorrend pedig nemigen változott.

További híreink:

Az ötödik körben aztán a Red Bull-junior, Vips elmérte a Villeneuve-sikán kijáratát, lement a pálya szélére, majd átcsúszott keresztbe, és a falban kötött ki, ezzel pedig véget is ért az észt pilóta futama, aki keményen szidta is magát a rádióban, mivel egyértelműen saját hibájából esett ki. Ez az incidens újabb biztonsági autót hozott.

Az ideiglenes nyugis időszakot igyekeztek kihasználni azok, akik a szuperlágy gumikon rajtoltak, így számos pilóta jött ki a bokszba, hogy megejtse a kötelező kerékcserét, és feltegyék a közepes keverékű Pirelliket.

A második újraindításnál Jehan Daruvala állt az élen, mögötte Marcus Armstrong, Lawson, Drugovics és Jake Hughes érkezett. A lágyakon rajtolók tehát jól jártak az újabb Safety Carral, hiszen így lényegében ingyen cserélhettek kereket, ennek pedig később nagy jelentősége volt.

11 kör elteltével a sorrend nem változott az élen, Nissany pedig, aki az első volt azok közül, akik már cseréltek kereket, ekkor a tizedik helyen haladt. A kezdeti kavarodás után megnyugodtak a kedélyek, és az volt a kérdés, hogy a közepesen kezdők mennyire tudtak elhúzni az élen azoktól, akik már voltak a pitben.

 

Amikor pedig már azt hihettük, hogy tényleg lenyugszik a mezőny és megmerevednek az állások, Nissany, aki egyébként szinte élete hétvégéjét futotta, szélesre futott az utolsó kanyarból kifelé, nem vette el a lábát a gázról, így ennek következtében a bokszbejárat előtt csúnyán összetörte autóját.

A nagy esélye a győzelemre tehát elúszott, miközben virtuális biztonsági autós fázis következett. Tíz körrel a vége előtt aztán ismét zöld jelzést kaptak a pilóták, és az első kilenc helyen álló versenyző még nem volt kint kereket cserélni, de szép lassan ezekre is sor került.

Összességében elmondható volt, hogy akik a végén jöttek ki a bokszba, csúnyán pórul jártak, mivel a sok biztonsági autós fázis miatt eléggé egyben maradt a mezőny, így nem tudtak jelentős előnyt kiépíteni azokkal szemben, akik már korán cseréltek, emiatt Daruvaláék csak a pontszerző helyeken kívülre tudtak besorolni.

Az utolsó körökben aztán öldöklő csata indult a második és harmadik helyért, Lawson pedig balesetet szenvedett, ezért megint jött a Safety Car, és ekkor már csak az élen álló Drugovics és Marino Sato nem voltak kereket cserélni, miközben Théo Pourchaire állt a harmadik pozícióban.

Miután azonban az említett két pilóta is megejtette a kötelező szervizelést, Pourchaire állt az élre, és mivel Lawson incidense miatt már nem jött ki a Safety Car, így nem is indult újra a futam, így a francia újra futamot tudott nyerni.

A második helyre az első dobogós helyét elérő Enzo Fittipaldi ért be, míg a harmadik Boschung lett. A legjobb ötöt Clement Novalak és Ivasza tette teljessé, ez a futam pedig ismét bizonyította, hogy az F2-ben mindig történhetnek váratlan dolgok.

Helyezés Versenyző Csapat Kör Idő Hátrány Intervallum Mph Pont
1 France Theo Pourchaire France ART Grand Prix 35 -       25
2 Brazil Enzo Fittipaldi Czech Republic Charouz Racing System 35 0.300 0.300 0.300   18
3 Switzerland Ralph Boschung Spain Campos Racing 35 0.700 0.700 0.400   15
4 Switzerland Clement Novalak Netherlands MP Motorsport 35 1.400 1.400 0.700   12
5 Japan Ayumu Iwasa France DAMS 35 1.800 1.800 0.400   10
6 Denmark Frederik Vesti France ART Grand Prix 35 2.100 2.100 0.300   8
7 United States Logan Sargeant United Kingdom Carlin 35 2.500 2.500 0.400   6
8 Germany David Beckmann Czech Republic Charouz Racing System 35 3.200 3.200 0.700   4
9 India Jehan Daruvala Italy Prema Powerteam 35 4.100 4.100 0.900   2
10 Brazil Felipe Drugovich Netherlands MP Motorsport 35 4.300 4.300 0.200   1
11 Japan Marino Sato Virtuosi Racing 35 4.800 4.800 0.500    
12 United Kingdom Jake Hughes Van Amersfoort Racing 35 5.000 5.000 0.200    
13 New Zealand Marcus Armstrong United Kingdom Hitech Racing 35 6.200 6.200 1.200    
14 United Kingdom Olli Caldwell Spain Campos Racing 35 6.700 6.700 0.500    
15 Netherlands Richard Verschoor Italy Trident 35 7.200 7.200 0.500    
16 Australia Calan Williams Italy Trident 35 7.700 7.700 0.500    
17 Amaury Cordeel Van Amersfoort Racing 35 1'21.400 1'21.400 1'13.700    
  New Zealand Liam Lawson United Kingdom Carlin 30 5 laps        
  Israel Roy Nissany France DAMS 20 15 laps        
  Estonia Jüri Vips United Kingdom Hitech Racing 5 30 laps        
  Australia Jack Doohan Virtuosi Racing 1 34 laps        
  Norway Dennis Hauger Italy Prema Powerteam 0 35 laps        

Ricciardo szerint a McLaren továbbra is hátrányban van

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Armstrong nyerte az imolai F2-es sprintfutamot, Hauger először a dobogón
Következő cikk Felemásan sikerült az imolai hétvége Tóth Lászlónak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország