Alonso vélhetően vált - nem a Toyotánál folytatja

Több jel is arra utal, hogy Fernando Alonso a WEC-szezon végeztével elhagyja a Toyotát, és máshol folytatja a pályafutását, azonban továbbra is sok a kérdőjel a spanyol pilótával kapcsolatosan.

Fernando Alonso, McLaren, talks to a team member

Fernando Alonso, McLaren, talks to a team member

Mark Sutton / Motorsport Images

A Toyota nem akart arról beszélni, hogy náluk folytatja-e pályafutását a kétszeres F1-es bajnok, Fernando Alonso. A Motorsport.com megkeresésére a Toyota Motorsport szóvivője így reagált:

„Hamarosan bejelentjük, hogy kik lesznek a versenyzőink a következő szezonban.”

A Toyota azt már nem akarta kommentálni, hogy Brendon Hartley érkezhet-e, amennyiben Alonso elhagyja a csapatot. A másik két pilóta, Sebastien Buemi és Kazuki Nakajima a várakozások szerint a 2019/20-as szezonban is marad a Toyotánál.

További híreink:

A kétszeres WEC-bajnok, a Toro Rosso színeiben pedig az F1-ben is megfordult Brendon Hartley akár már a júniusi Le Mans-i 24 órás versenyen is ott lehet a Toyotánál, mint tartalékpilóta.

Alonso a 2018/19-es WEC-szezonra igazolt a Toyotához, a Rolex 24-en, Daytonában pedig azt nyilatkozta a spanyol, hogy 50-50 százalék esély van arra, hogy Le Mans után is a WEC-ben folytatja. A kétszeres világbajnok hangsúlyozta ambícióit: szeretne ikonikus versenyeket nyerni, de nem zárta ki az F1-es visszatérést és az IndyCar-szezont sem.

„Úgy érzem, kicsit újra fel kell töltődnöm. De 2020-ban akár teljes szezont is teljesíthetek az IndyCarban vagy a Forma-1-ben.” – mondta a shanghai WEC-versenyen.

Alonso a „Tripla Korona” kétharmadát már teljesítette, még az Indy 500-as győzelem hiányzik ahhoz, hogy Graham Hill után a történelem második versenyzője legyen, akinek összejön ez a bravúr. Erre már idén is lehetősége lesz, hiszen részt vesz az Indy 500-on.

Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a spanyol szeretné nyíltan hagyni a 2020-as lehetőségeit, míg a Toyota hamarosan bejelentené a következő szezonbeli pilótáit, amely valóban sürgető, hiszen szeptemberben már kezdetét is veszi a következő szezon.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az 50 éves Häkkinen újra rajthoz áll
Következő cikk Button mégsem indul Le Mans-ban, egykori F1-es csapattársa helyettesíti

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország