Ez történt a hétvégén a motorsport világában (F1, F2, Indy 500, Formula E)

A hétvége a motorsportok szempontjából rendkívül eseménydúsan telt, ugyanis rendeztek futamot a Forma-1-ben, az F2-ben és a Formula E-ben is, míg az USA-ban megrendezték az Indy 500-at. Ebben a cikkben ezeknek a rövid összefoglalója található.

Winner Simon Pagenaud, Team Penske Chevrolet

Michael L. Levitt / Motorsport Images

Forma-1

A hétvégén Monacóba látogatott az F1 világa. Az időmérőn a legnagyobb meglepetés az volt, hogy Leclerc egy stratégiai baki miatt már a Q1-ben búcsúzott, a pole-pozíciót pedig Hamilton szerezte meg Bottas, Verstappen és Vettel előtt.

A versenyen aztán Leclerc kockáztatott, egy összeérés okozta defekt után pedig már a 18. körben fel kellett adnia a versenyt. Az élmezőnyben Verstappen nem biztonságos kiengedése volt nagyobb esemény, amiért Verstappen 5 másodperces büntetést kapott.

Hamilton szenvedett a gumijaival, de nem állt ki, viszont így is maga mögött tudta tartani a hollandot, aki a büntetés után a 4. helyen végzett, a második Vettel, a harmadik Bottas lett Monaco utcáin.

Helyezés Versenyző Idő Különbség Pont
1 United Kingdom Lewis Hamilton 1:43'28.437   25
2 Germany Sebastian Vettel 1:43'31.039 2.602 18
3 Finland Valtteri Bottas 1:43'31.599 3.162 15

Formula 2

Még több hír:

A Forma-1 betétfutamaként az F2 is Monaco utcáin körözött. Az időmérőn Nyck de Vries szerezte meg a pole-t Callum Illott és Luca Ghiotto előtt, míg Mick Schumacher a 4. helyről várhatta a főverseny rajtját. A versenyen a legnagyobb esemény az volt, hogy Mick Schumacher és a sorozat egyetlen női pilótája, Tatiana Calderon összeért, a versenyt pedig piros zászlóval megszakították. Végül De Vries nyert Ghiotto és Matsushita előtt, viszont Ghiottót utólag kizárták, így Sergio Sette Camara lett még dobogós.

A sprintfutamon először Ghiotto és Calderon ért össze, itt utóbbi esett ki, majd Ghiotto Mahaveer Raghunathannal is „összetűzésbe került”, és ők is kiestek. A mezőny elejében Hubert és Deletraz küzdött óriásit a győzelemért, melyből előbbi került ki győztesen, viszont mindössze 59 ezredmásodperccel nyert a svájci előtt.

A pontversenyt jelenleg a Williams tartalékversenyzője, Nicholas Latifi vezeti, azonban előnye csak 1 pont Nyck de Vriesszel szemben, a 3. helyen pedig Luca Ghiotto áll, Mick Schumacher jelenleg tizenötödik.

Formula E

További híreink:

A teljesen elektromos sorozatban, a Formula E-ben a hétvégén a 13 fordulóból álló szezon 10. versenyét rendezték Németországban, Berlinben. A pole-t Sébastien Buemi szerezte meg, azonban már a 3. körben elvette tőle vezető helyét Lucas di Grassi, aki a verseny végéig meg is őrizte azt.

A második helyért aztán óriási csata folyt Buemi és Antonio Félix da Costa között, végül a svájci versenyző ért be a második helyen, míg a 3. az óriásit hajrázó Jean-Éric Vergne lett Da Costa előtt. A pontversenyben Vergne megőrizte vezető helyét, Di Grassi 6, Lotterer 16 egység lemaradással követi a regnáló bajnokot.

Indy 500

Az egyik legpatinásabb amerikai versenyen előző héten még az jelentette a szenzációt, hogy Fernando Alonso nem tudta kvalifikálni magát a legjobb 33-ba, ezúttal viszont maga az 500 mérföldes verseny került a középpontba. A pole-ból Simon Pagenaud rajtolhatott el, mögüle pedig Carpenter és Pigot.

Az idei Indy 500 sem volt unalmas, és hozott pár olyan jelenetet, amire még egy ideig emlékezni fogunk, még az időmérőt illetően is, hiszen Fernando Alonso nem tudta kvalifikálni magát a McLarennel, ami az egyik legnagyobb meglepetést jelentette. A versenyt vasárnap Simon Pagenaud húzta be a Team Penske-Chevrolet színeiben. A 200 körös versenyen a francia győztes nagy riválisa, Alexander Rossi csak második lett az Andretti Autosporttal, közvetlen a korábbi nyertes Takuma Sato előtt, aki a Rahal Letterman Lanigan Racinggel így is dobogóra állt egy nagy hajrát követően. A legjobb ötben még a Team Penske két pilótája, Josef Newgarden és Will Power voltak ott

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Schumacher ott okozott káoszt, ahol korábban az apja - fotó/videó
Következő cikk Videón, ahogy Mick Schumachert kiüti a csapattársa az F2-es versenyen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország