Európai NASCAR-versenyt nyert Jacques Villeneuve

1997 F1-es világbajnoka, Jacques Villeneuve pályafutása első diadalát aratta a NASCAR európai sorozatában, az Euro Seriesben. A szombati verseny helyszíne Vallelunga volt.

Európai NASCAR-versenyt nyert Jacques Villeneuve

Az F1-es világbajnoki címet 1997-ben elhódító Jacques Villeneuve pályafutása során első alkalommal győzött a NASCAR Euro Seriesben, az amerikai sorozat európai változatában.

A kanadai számára nem kezdődött egyszerűen a verseny, a második helyről ugyanis túl korán elrugaszkodva előzte meg a pole-ból induló Alon Day-t, amiért öt másodperces büntetést kapott.

Még több F1 hír:

A kanadai előnye 5,2 másodperc volt az utolsó kör kezdetén, amit végül 6,3 másodpercre növelt a mögötte végző Vittorio Ghirellivel és Gianmarco Ercolival szemben.

„Már hosszú ideje érett ez a siker” – mondta diadala után a kanadai, aki 1996-ban érkezett Amerikából az F1 világába.

„Sokszor voltunk már az élmezőnyben, az autó jól működött a versenyeken. Nem értem, miért kaptam büntetést a rajtnál. A szabálykönyv szerint zöld jelzés esetén szabad a pálya, szóval valamit biztos elfelejtettem.”

„Ugyanakkor jó, hogy így alakult, mert kiugrás nélkül nem lett volna elég motorerőm ahhoz, hogy legyorsuljam Alont. Az Amerikában szerzett tapasztalatom segített, így ő hamarabb levette a lábát a gázról.”

A verseny során a bajnokságot vezető Hezemans kilökte Alon Day-t, a büntetés után kapott 10. helye miatt pedig a második helyen záró Ghirelli öt pontra közelítette meg őt a bajnokság utolsó versenye előtt.

Toto Wolff figyelmezteti az F1-es csatlakozást fontolgató gyártókat 

megosztás
hozzászólás
Így került kapcsolatba Hülkenberg és a McLaren egy régi közös győzelem segítségével
Előző cikk

Így került kapcsolatba Hülkenberg és a McLaren egy régi közös győzelem segítségével

Következő cikk

„I believe I can fly” – komoly baleset a Formula Regionális Európa-bajnokságban (videó)

„I believe I can fly” – komoly baleset a Formula Regionális Európa-bajnokságban (videó)
Hozzászólások betöltése