Jelentés a versenyről

ETCR: Michelisz a második elődöntőben is harmadik lett

Az ETCR-ben a Pool Furious második elődöntőjében is a harmadik helyen végzett Michelisz Norbert, aki így a szuperdöntőben a hatodik pozícióból rajtolhat.

287609475_538734987692167_3710007612703156243_n

Miután a második negyeddöntőben a harmadik helyen végzett Michelisz Norbert, a második elődöntőben is a harmadik helyről indult a Hyundai versenyzője, a két ellenfele pedig Blomqvist és Filippi volt.

A rajtnál maradt a Blomqvist, Filippi, Michelisz sorrend, a második szektorban pedig kicsit még a fűre is lefutott a magyar versenyző, így kissé lemaradt a vezető párostól, de a harmadik szektorban már ő volt a leggyorsabb.

Még több hír:

A második körben is gyorsabb volt Norbi Filippinél, Blomqvist előnye pedig tovább nőtt az élen, így csak a második hely sorsa maradt kérdéses az utolsó körre. Filippi végül meg tudta őrizni a pozícióját, tehát Blomqvist nyert, Filippi második lett, Michelisz pedig a harmadik.

Ez azt jelenti, hogy a szuperdöntőben a hatodik helyről indulhat majd a WTCR 2019-es bajnoka, a verseny pedig 14:11-től veszi majd kezdetét.

Marko: Beszéltem Perezzel és Verstappennel Jos megnyilatkozásáról...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Óriási dráma Le Mans-ban: egy LMP2-es autó ütötte ki az élen álló GT-t!
Következő cikk WTCR: Michelisz a 12. lett az első futamon, Azcona győzött!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország