Az F1-nek is aeroscreenre kéne váltania?

Marcus Ericsson, a Chip Ganassi Racing versenyzője úgy véli, hogy a Forma-1-nek váltania kellene a jövőben az IndyCarban használt fejvédőre, ez egy következő lépés lenne a glóriától, amit jelenleg is használ a sorozat.

Scott Dixon, Chip Ganassi Racing Honda

Fotót készítette: IndyCar

Marcus Ericsson 2019-ben ült át az IndyCarba ötéves Forma 1-es karrierje után. Neki is van közös múltja a Halóval, miután a 2018-as Olasz Nagydíj 2. szabadedzésén az egyes kanyar féktávján többször bukfencezett, és nagyon összetörte a Saubert. A balesetével egyidőben az IndyCar bemutatta a Red Bull Advanced Technologies által fejlesztett aeroscreent, amit akkor a 2020-as szezontól terveztek bevezetni.

Habár az aeroscreen problémákat szült a hűtéssel kapcsolatban, hiszen kevesebb levegő áramlik a  versenyzőhöz, ezen felül pedig plusz súllyal járt az autó elején, ami hatott a beállításokra, mégis pozitív visszajelzéseket kapott a pilótáktól a biztonsága, valamint jó látási viszonyai miatt, hiszen egy átlátszó anyagról beszélünk.

A Halónak köszönhetően megúszta komolyabb sérülések nélkül. Ericsson megúszott még egy incidenst a múlt hétvégén, amikor az aeroscreen megvédte a törmelékektől az iowai versenyen.

Még több hír:

„Ez az elem olyan, mint a Halo szélvédővel” – nyilatkozta Ericsson a The Race-nek. „Szerintem ez egy következő lépcsőfok a Halótól. Nyilván a Halo kiváló a nagyobb tárgyak ellen, de ha kisebb törmelékekről van szó, akkor kevésbé effektívebb az aeroscreenhez képest.”

A Red Bull is tesztelte a szélvédőt a 2016-os autóján, és nagyon úgy nézett ki, hogy a Halo helyett ez lesz a befutó a királykategóriában.

Az első versenyen Iowában Will Power csúnyán összetörte az autóját, amikor a bal első kerekét rosszul rögzítették a bokszban. Miután kihajtott a pályára, a lejövő kerék súrolta Power aeroscreenjét, de szerencsére nem találta el a pilótát.

Az újraindítást követően történt még egy baleset, Colton Herta hajtott Rinus Veekay autója hátuljába, amitől Herta autója áthajtott a másik kocsin, és eközben hozzáért az aeroscreenhez. Sok törmelék került ennek következtében a pályára, amiből az egyik eltalálta Ericsson szélvédőjét, miközben próbálta elkerülni a balesetet a belső íven haladva.

Aeroscreen safety innovation on the NTT Data Honda

Aeroscreen safety innovation on the NTT Data Honda

Fotó készítője: IndyCar

„Amikor az incidens megtörtént, én csak azon voltam, hogy valahogy próbáljam elkerülni és nem ütközni a másik két autóval.” – mondta Ericsson.

„Szóltam a csapatnak, hogy egy kevés törmelék eltalálta az autót, ekkor úgy gondoltam, hogy minden rendben van. A verseny után természetesen megnéztem a visszajátszást, és ott láttam, hogy egy elég nagy darab – a szárnya vagy valami ilyesmi – találta el az aeroscreenemet.”

„Nem nézett ki jól, amikor visszanéztem, de jó, hogy ott volt a szélvédő. Megint beigazolódott, hogy az IndyCar nagyon jól döntött, hogy bevezették ezt az elemet. Túl vagyunk hat versenyen, nem volt semmi problémám az aeroscreennel, és ebben a szituációban jó, hogy ott volt, de Rinus és Herta autója nagyon közel volt a cockpithez. Szerintem az aeroscreen megmutatta, hogy maradnia kell”. 


Sokat nem kellett várnunk arra, hogy egy remek onboard videót kapjunk Bahrein potenciális új vonalvezetéséről, amin az F1-es mezőny versenyezhet az év végén.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Pérez látványos borulása a 2015-ös Magyar Nagydíjról (videó)
Következő cikk Sokkal nagyobb terv áll Vettel átigazolása mögött?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország