Elrajtolt a 88. Le Mans-i 24 órás! Összefoglaló az első három óráról.

Ma délután fél háromkor vette kezdetét a 88. Le Mans-i 24 órás autóverseny a Circuit de la Sarthe versenypályán. 59 csapat vetette bele magát az egész napon át tartó viadalba, és az egyértelmű esélyesnek a Toyota gyári LMP1-es alakulata számított a rajt előtt.

Elrajtolt a 88. Le Mans-i 24 órás! Összefoglaló az első három óráról.

A vírus miatt idén most szokatlan időpontban és nézők nélkül vette kezdetét a futam. A felvezető kör után a mezőny a szokásoknak megfelelően repülőrajttal vágott neki Le Mans-nak. A rajt jól sikerült mindenki számára, nem történt semmilyen baleset vagy kicsúszás.

Természetesen egy 24 órás versenyen nem a rajt dönti el a végeredményt, így minden pilóta igyekezett a lehető legbiztonságosabban eljönni. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lettek volna csaták rögtön az elején.

A Rebellion például egyből megtámadta Mike Conway pole-ból rajtoló Toyotáját, de nem sikerült elmennie mellette.  A 8-as Toyotát vezető Sebastian Buemi pedig Bruno Senna autója mellett próbált meg elmenni, de ez sem jött össze, így az első három helyezett sorrendje nem változott. Őket a másik Rebellion követte, az LMP1-et pedig a ByKolles autója zárta.

Még több hír:

Az első órában először a Nathanael Berthon által vezetett 3-as számú Rebellion állt ki kereket cserélni hét kör megtétele után, őt pedig a másik Rebellion követte Bruno Sennával, valamint Sebastian Buemi a 8-as Toyotával nyolc kört követően. A versenyt vezető Mike Conway a kilencedik körben állt ki először.

Hiába dolgoztak azonban jobban a Toyota szerelői, mint a Rebellion csapata, Bueminek később egy lehetséges defekt miatt ki kellett állnia, így elveszítette a bokszban megszerzett második helyét.

Az LMP2-ben nagyon szoros csatára lehet majd számítani az egész versenyen, és már az első órákban sem hazudtolták meg önmagukat. A rajt után még Filipe Albuquerque tartotta meg a vezető helyet a 22-es United Autosports Orecával, és hamar el is húzott a mezőnytől.

A tavalyi kategóriagyőztes, a Signatech Alpine csapata azonban már egyetlen kör megtétele után gondokkal szembesült, mivel Andre Negraot be kellett tolni a garázsba a víznyomás megszűnése miatt. A javítás két kört vett igénybe, ezzel pedig hamar komoly hátrányba kerültek.

Start action

Start action

Fotó készítője: JEP / Motorsport Images

Giedo van der Garde, aki a holland LMP2-es alakulatnál megy, szintén problémákba ütközött már a korai órákban. Náluk is hasonló gond volt, mint a Signatech csapatánál, vagyis a víznyomás adta meg magát, ráadásul háromszor is ki kellett jönniük a pitbe az első órában, emiatt pedig rengeteg időt veszítettek.

A GTE Pro-ban a Porsche indulhatott az élről, de már az első körben megelőzte őt a Ferrari, később pedig az Aston Martin is elment mellette, és a két gyári Porsche már korán a kategóriájuk végén találta magát, a hetedik és nyolcadik helyen.

Az Aston azonban valamivel később még a vezetést is átvette a GTE Pro kategóriában, ahol szintén szoros csata van kilátásban a három gyártó között.

Az első sárga zászlót a GTE Am-ban versenyző 88-as rajtszámú Porsche idézte elő. Éppen a 61-es Ferrarival csatázott, amikor az elveszítette az irányítást az autó felett, és a Porsche vezetője kénytelen volt elkerülni a balesetet, így leszaladt a pályáról és a gumifalnak ütközött.

#97 Aston Martin Racing Aston Martin Vantage AMR: Alex Lynn, Maxime Martin, Harry Tincknell

#97 Aston Martin Racing Aston Martin Vantage AMR: Alex Lynn, Maxime Martin, Harry Tincknell

Fotó készítője: Sam Bloxham / Motorsport Images

Nem sokkal ez után érkezett egy újabb sárga, melyet a 35-ös számú LMP2-es autó miatt kellett belengetni.

Szinte ugyanott, ahol a Porsche balesete is történt, a pilóta elveszítette az irányítást az autója felett, és beszánkázott a kavicságyba a Dunlop-sikánnál. Még egy lassú zónára is szükség volt, ami azt jelenti, hogy a pályának azon szakaszán 80 km/h-val lehet csak menni, amíg el nem múlik a veszély.

Általánosságban el lehet mondani, hogy az első három órában eddig nem történt komoly meglepetés. A Toyota most már magabiztosabban vezet a Rebellion előtt az LMP1-ben, az LMP2-ben pedig a United Autosports csapatai villogtak eddig, de komoly küzdelemre van még kilátás.

Másfél-két óra elteltével már az első versenyzőcserék is megkezdődtek. Az 1-es Rebellionban Bruno Sennát Gustavo Menezes váltotta, míg a versenyt vezető 7-es Toyotánál a futamot kezdő Mike Conway helyett a pole időt megfutó Kamui Kobayashi váltotta.

#88 Proton Competition Porsche 911 RSR: Thomas Preining, Dominique Bastien, Adrien De Leener, crash

#88 Proton Competition Porsche 911 RSR: Thomas Preining, Dominique Bastien, Adrien De Leener, crash

Fotó készítője: Sam Bloxham / Motorsport Images

Három óra elteltével úgy tűnik, hogy a 88-as Porschét vezető pilótának mégis sikerült megjavítania az autót, és visszahozta azt a bokszutcába. A Le Mans-i szabályok szerint ugyanis a versenyzőnek kell megjavítania az autót, ha bármi történik. Legfeljebb telefonos segítséget kérhet vagy egy szerelő a pályán kívülről utasíthatja őt, hogy mit kell megszerelnie.

Az állás három órát követően így áll a kategóriákban: az LMP1-ben Kamui Kobayashi vezet a 7-es számú Toyotával. Az LMP2-ben a Jackie Chan DC Racing van elöl Will Stevensszel. A GTE Pro kategóriában a 97-es Aston Martin Vantage áll az élen Maxime Martinnel, a GTE Am-ban pedig a Team Project 1 Porschéja viszi a prímet.

Az esti órákra már esőt jósolnak, így könnyen lehet, hogy a sötétedés mellé megérkezik a korábban várt égszakadás is.


 

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

A ByKolles is beszáll a hypercar kategóriába a PMC Project LMH-val

Előző cikk

A ByKolles is beszáll a hypercar kategóriába a PMC Project LMH-val

Következő cikk

A DTM GT sorozatként marad életben a BMW és az Audi támogatásával

A DTM GT sorozatként marad életben a BMW és az Audi támogatásával
Hozzászólások betöltése