Top események
Forma-1
10 okt.
-
13 okt.
Ez az esemény véget ért
MotoGP
04 okt.
-
06 okt.
Ez az esemény véget ért
18 okt.
-
20 okt.
Ez az esemény véget ért
Teljes eredmény:

Elképesztő sok F1-es név a Le Mans-i rajtrácson

megosztás
hozzászólás
Elképesztő sok F1-es név a Le Mans-i rajtrácson
Szerző:
, Szerkesztő
2019. jún. 13. 14:35

Összesen 21 egykori F1-es pilóta verseng a hétvégén a Le Mans-i 24 órás versenyen, akik együtt 1232 forma-1-es futamon vettek részt, és besöpörtek 36 győzelmet. De tudja, melyik három aratott győzelmet az F1-ben?

A Crash.net cikke szerint a Le Mans-i mezőnyből legkorábban, 1993-ban Pedro Lamy mutatkozott be a Forma-1-ben, míg Fernando Alonso még tavaly is résztvevője volt a száguldó cirkusznak. Ám rajtuk kívül még másik 19 pilóta szerepel a hétvégén a 24 órás versenyen, akit korábban az F1-hez is lehetett kötni.

Olivier Beretta monacói autóversenyző egy fél szezont töltött az F1-ben 1994-ben, azóta az idei Le Mans-i viadal a 24. lesz pályafutása során. Tapasztalat szempontjából mögötte 20-20 részvétellel Lamy és Jan Magnussen következik, míg első Le Mans-i szereplésére készülhet Stoffel Vandoorne, aki Vitaly Petrov csapattársa lesz a hétvégi futamon.

A 21 F1-ben megfordult pilóta együtt több mint 1200 futamon szerepelt, de győzelmet csak hárman könyvelhettek el közülük a Forma-1-ben, Fernando Alonso 32 versenyen nyert, és két világbajnoki címet szerzett, Le Mans-ban pedig Sébastien Buemi és Kazuki Nakajima társaként hajthat a győzelemre. Rajta kívül Giancarlo Fisichella büszkélkedhet még három futamgyőzelemmel az F1-ben, és Pastor Maldonado is győzni tudott a száguldó cirkuszban.

Egykori F1-es pilóták a 2019-es Le Mans-i rajtrácson:

Név Csapat F1-es indulás F1-es győzelem
Andre Lotterer #1 Rebellion Racing 1  
Bruno Senna #1 Rebellion Racing 46  
Kamui Kobayashi #7 Toyota Gazoo Racing 75  
Fernando Alonso #8 Toyota Gazoo Racing 311 32
Sebastien Buemi #8 Toyota Gazoo Racing 55  
Kazuki Nakajima #8 Toyota Gazoo Racing 36  
Stoffel Vandoorne #11 SMP Racing 41  
Vitaly Petrov #11 SMP Racing 57  
Sergey Sirotkin #17 SMP Racing 21  
Stephane Sarrazin #17 SMP Racing 1  
Paul di Resta #22 United Autosport 59  
Will Stevens #23 Panis Barthez Competition 20  
Jean-Eric Vergne #26 G-Drive Racing 58  
Giedo van der Garde #29 Racing Team Nederland 19  
Anthony Davidson #31 DragonSpeed 24  
Pastor Maldonado #31 DragonSpeed 95 1
Jan Magnussen #63 Corvette Racing 25  
Gianmaria Bruni #91 Porsche GT Team 18  
Giancarlo Fisichella #54 Spirit of Race Ferrari 229 3
Olivier Beretta #70 MR Racing Ferrari 9  
Pedro Lamy #98 Aston Martin Racing 32  
Következő cikk
Az ötszörös bajnok szerint a Red Bull szélvédője hozza a Halo szintjét

Előző cikk

Az ötszörös bajnok szerint a Red Bull szélvédője hozza a Halo szintjét

Következő cikk

Hivatalos: Az Aston Martin csodaautója, a Valkyrie is rajthoz áll Le Mans-ban

Hivatalos: Az Aston Martin csodaautója, a Valkyrie is rajthoz áll Le Mans-ban
Hozzászólások betöltése