Elhunyt egy versenyző a brazil Superbike-sorozat hétvégi futama előtt

A 35 éves Danilo Berto a rajt előtti bemelegítés során szenvedett olyan súlyos sérüléseket, melyek után életét sajnos már nem tudták megmenteni.

Elhunyt egy versenyző a brazil Superbike-sorozat hétvégi futama előtt

A 35 éves brazil motoros, Danilo Berto, az interlagosi futamra bemelegítve szenvedett balesetet, és bár helikopterrel szállították a sao pauloi klinika baleseti osztályára, a kórház helyi idő szerint vasárnap délután bejelentette, hogy a versenyzőt, akinek a Motorsport.com értesülései szerint comb-és medencecsonttörése volt, illetve tüdeje is perforált, sajnos már nem tudták megmenteni. Bertonak egyébként már volt egy komolyabb sérülése 2018-ban, miután egy baleset során ütötte el egy versenyzőtársa, akkor jobb lábát és csigolyáit kellett műteni.

További híreink:

Idén áprilisban egy másik halálos baleset is történt a brazil Superbike sorozatban, ekkor Mauricio Paludete vesztette életét, szintén Interlagosban, miután elvesztette az irányítást motorja felett a Senna-sikán bejáratánál. A tegnapival együtt az utóbbi három évben már négy motoros vesztette életét a sorozat versenyei során, amire a szervezőbizottság a következőképpen reagált:

„A Superbike Brazília  lesújtó bánattal fogadta a halálhírt, melynek következtében a szervezet a hétvége további eseményeit törölte. A szervezők minden elérhető segítséget igyekeznek megadni az elhunyt pilóta családjának. A sorozat igyekszik a versenyzők biztonságát előtérbe helyezni, ennek céljából többek között  a pályák mellé légpárnás védőkorlátokat telepítettek, megnövelték a versenyhétvégék alatt közreműködő sürgősségi orvosi személyzet számát, akiknek élére egy elismert főorvost neveztek ki, akinek a dolga például a magasan képzett szakemberek kiválasztása, folyamatos képzést tartanak a pályamunkásoknak és a mentősöknek, és külön orvosi kocsit is alkalmaznak a sürgősségi esetek ellátására.”

megosztás
hozzászólás
VIDEÓ: Nem kis baleset az Indy Lightson

Előző cikk

VIDEÓ: Nem kis baleset az Indy Lightson

Következő cikk

Ez történt a hétvégén a motorsport világában (F1, F2, Indy 500, Formula E)

Ez történt a hétvégén a motorsport világában (F1, F2, Indy 500, Formula E)
Hozzászólások betöltése