Egykori F1-es pilóták nagy napja: Magnussen is nyert vasárnap!

Marcus Ericsson mellett Kevin Magnussen is megszerezte első győzelmét az F1-es pályafutását követő időszakban – a dán pilóta a Chip Ganassi Racing színeiben nyert vasárnap a Belle Isle Parkban.

Kevin Magnussen, Haas F1

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Marcus Ericsson Forma-1-es pályafutása a 2020-as szezon végén befejeződött, minek után a Haas nem kívánta meghosszabbítani a dán szerződését, aki így kénytelen volt a száguldó cirkuszon kívül versenyzői ülést keresni magának.

Az egykori Haas-pilóta az IMSA WeatherTech SportsCar sorozatában talált helyet magának, ahol a neves Chip Ganassi Racing autójának volánját foglalta el, a hétvégén pedig első győzelmét is megszerezte új csapatában.

„Sokan tudják, hogyan vezessenek gyorsan, de nem mindenki tudja, hogyan lehet versenyt nyerni” – jelentette ki Ganassi a verseny után. Mint ismert, Kevin Magnussen utoljára 2013-ban ízlelhette meg a győzelem ízét az F1-es karrierje kezdete előtt.

Még több F1 hír:

Ezt követően a Forma-1-ben mindössze egy dobogós helyezést tudott felmutatni, ráadásul az sem ma történt – a dán még a McLaren csapatával szerzett egy 2. helyet a bemutatkozó versenyén, így nagy elégtételt jelentett számára, hogy ismét felért a csúcsra.

Magnussan csapata habár korábban több alaklommal is karnyújtásnyi közelségbe került a győzelemhez a sorozatban, a szerencse elkerülte őket, vasárnap azonban a pole-ból indulva minden összeállt, így Ericsson mellett a dán is boldogan hagyhatta a háta mögött a hétvégét.

Hamiltonnak könnyebb lenne Verstappen ellen, mint anno Rosberg ellen?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Forma-1-et is megjárt Marcus Ericcson nyert az IndyCar drámai futamán
Következő cikk Kamion Eb: Norbit ezúttal semmi nem állíthatta meg, és sima győzelmet aratott

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország