Egy új csapat mutatkozott be a Forma-1 előszobájában: itt a Hitech Grand Prix

Nem sokkal ezelőtt az F2 büszkén jelentette be, hogy a Hitech Grand Prix is a 2020-as rajtrács részese lesz. Egy késői debütáló, ahol nagyon sokat tettek azért, hogy a projekt létrejöjjön.

Giuliano Alesi, Trident, leads Luca Ghiotto, UNI Virtuosi Racing, and Nicholas Latifi, Dams, at the start of the race

Giuliano Alesi, Trident, leads Luca Ghiotto, UNI Virtuosi Racing, and Nicholas Latifi, Dams, at the start of the race

Joe Portlock / Motorsport Images

A Hitech Grand Prix 2015 óta működik, és a csapat azóta elért pár fontosabb sikert a motorsportban, ami magában foglalja a tavalyi F3-as széria második helyezését, benne a 4 győzelemmel, az 1 rajtelsőséggel és 6 dobogós helyezésessel.

Még több F1 hír:

A csapat első F2-es fellépése Bahreinben lesz március első hetében, ami a hivatalos téli teszteket jelenteni. Bruno Michel, az F2 vezérigazgatója elmondta, örülnek a Hitech Grand Prix érkezésének, és mint azt korábban többször is hangsúlyozták, sok csapat érdeklődik a szériájuk iránt. Az új csapat azonban kellően meggyőző volt.

A Hitech Grand Prix tulajdonosa, Oliver Oakes tudja, hogy ezzel a kései csatlakozással megnehezítik a dolgukat, különösképpen azután, hogy a bajnokság a 18 colos kerekekre váltott át, de mindig is az volt a céljuk, hogy megérkezzenek az F2-be, miután helytálltak az F3-ban. Ez időközben meg is történt, így adott volt a szintlépés.

Ez azt is jelenti, hogy idén már 22 autó lesz a rajtrácson az F2-ben. Egyelőre azonban nem tudni, hogy kik lesznek a versenyzők az alakulatnál. A pletykák szerint Luca Ghiotto lehet az egyik esélyes, akinek van F2-es tapasztalata. Nikita Mazepin pedig a másik ülést foglalhatná el.


Carlos Sainz közel 60 évesen is felért a csúcsra, bizonyítván, hogy a kor messze nem minden. Nagyszerű felvételek a Dakar Rali utolsó szakaszáról, közvetlen a befutó előtt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Képekben a Dakar Rali utolsó szakasza: Sainz újra a csúcson
Következő cikk Alonso már nem a McLaren nagykövete!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország