DTM-es Ferrarit tesztelt Verstappen, majd ömlengő visszajelzést adott

Max Verstappen nemrég egy Ferrarit tesztelt, de szó sincs semmilyen szaftos átigazolási pletykáról, a Forma-1 háromszoros világbajnoka menedzsere fiának segített be, aki a DTM-ben versenyez.

Max Verstappen and Thierry Vermeulen, Emil Frey Racing, Portimao Test

A téli szünetben Verstappen egy DTM GT3-as autót vitt pályára Portimaóban, hogy támogassa menedzsere fiát, a német túraautós bajnokságban szereplő Thierry Vermeulent, akinek edzője édesapja, Jos Verstappen.

Ahogy azonban a Motorsport-Totalnak Lorenz Frey-Hilti, az Emil Frey csapatfőnöke elmondta, nem kéjutazáson volt a holland, a kétnapos tesztnek egyértelmű céljai voltak: „Azt akartuk elérni, hogy Max támogassa Thierryt és a visszajelzéseivel a mi teljesítményünkön is javítson.”

„Megtiszteltetés volt számunkra, hogy a szolgálatai a csapatunk rendelkezésére álltak és együtt dolgozhattunk a tesztnapokon, abszolút brilliáns volt. Mindig érdekes ilyen híres embereket személyesen is megismerni.”

„Az ember azt hinné, már mindent tud róluk, aztán amikor találkozik velük, egy teljesen más személy áll előttük. Egy iszonyat földhözragadt és nagyon kedves fickó. Jó látni, micsoda szenvedély fűzi a motorsporthoz és hogy miket ér el még egy GT3-as autóval is.”

„A visszajelzései teljesen más szintűek, mint bármi, amit eddig láttam. Világklasszis. Beszáll az autóba és már az első gyorskörön hozza, amit várunk. Ha megnézzük a belső kamerás felvételeit és az adatokat, lenyűgöző, ahogy alkudozik az autóval. Nagyon gyorsan alkalmazkodik hozzá és a legtöbbet hozza ki belőle.”

A köridőkről azonban nem volt hajlandó semmit sem elárulni: „Más GT3-as autók is ott voltak a pályán és csak annyit mondhatok, hogy teljesen más szinten autózott, mint a többiek” – mondta Frey Hilti.

Egykori csapatfőnöke kétli, hogy bárki meg tudná verni Verstappent ugyanolyan autóban.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hazaszállították a Dakaron életveszélyes balesetet szenvedő, mesterséges kómában lévő pilótát
Következő cikk Dakar 2024: Sainz előnye fogyóban, újabb versenyző esett ki a győzelemért folyó harcból

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország