Dokusorozatot forgatnak a felnőttfilmes pilótanő bathursti visszatéréséről
Önálló dokusorozatot kap Renee Gracie, aki megjárta a felnőtt szórakoztatóipart is, amikor zátonyra futott a motorsport karrierje. A versenyző most a bathursti visszatérésére készül az ausztrál Supercars bajnokságban.
Az ausztrál Stan streamingszolgáltató bejelentette, hogy elkezdtek dolgozni a Revealed: Renee Gracie című sorozaton, amely a pilótanő bathursti visszatéréséről szól majd.
Gracie már kétszer is rajthoz állt a Bathurst 1000-en az ausztrál Supercars bajnokságban még 2015-ben és 2016-ban. A Harvey Norman Supergirls csapatban Simona de Silvestróval, 2016-ban a 14. helyen intették le őket.
Miután a motorsportokban ezután nem tudta megvetni a lábát, Gracie a felnőtt szórakoztatóiparban találta meg a számításait, de azt sem tagadta, hogy a motorsportokban is a pénzszerzés lett volna az elsődleges célja. A munkájából befolyó pénzt nem is a motorsport karrierjének újraindítására költötte, hanem többek között 350,000 ausztrál dollárért egy Mercedes-AMG GTC-t is vett magának.
A jég azonba úgy néz ki megtört, így a sorozat azt az időszakot fogja feldolgozni, ahogyan a pilótanő felkészül a visszatérésére. A 2023-as 1000 mérföldes bathursti versenyt október 5. és 8. között rendezik a legendás Mount Panorama pályán, amelyre nemrégiben Liam Lawson felvihetett egy F1-es autót is.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.