„Alonso 2020-ban készen áll majd a Dakarra” – mondja az idei győztes

Nasser Al Attiyah, a Dakar háromszoros győztese úgy gondolja, Fernando Alonso jövőre már készen fog állni a dakaros indulásra, viszont időre lesz szüksége ahhoz, hogy a győzelemre is esélyes legyen.

301# Toyota Gazoo Racing Toyota Hilux: Fernando Alonso

301# Toyota Gazoo Racing Toyota Hilux: Fernando Alonso

Toyota Racing

Fernando Alonso előző héten Dél-Afrikában volt, ahol a Toyota dakaros autóját tesztelhette. Eredetileg az volt a terv, hogy Nasser Al Attiyah, a Dakar háromszoros győztese (2011, 2015, 2019) is ott lesz, hogy segítse a spanyolt, de végül nem tudott elmenni. Viszont közelről figyeli Alonso dakaros lépéseit, és úgy gondolja, a jövő évi Dakaron már készen fog állni a kétszeres F1-es világbajnok.

„Igen, úgy gondolom, 2020-ban majd készen áll arra, hogy induljon a Dakaron. Fernando egy nagyon erős és versenyképes pilóta. Azt kedvelem igazán benne, hogy nagyon emlékeztet idősebb Carlos Sainzra. Mindig nagyon kemény, mindig mindent tökéletesen akar csinálni, ez pedig egy jó hozzáállás.” – nyilatkozta a Motorsport.com-nak.

Még több hír:

„Utoljára novemberben beszéltünk, azóta üzenetben kommunikáltunk néhányszor. Sok sikert kívánt a Dakarra, ahol talán egy nap együtt fogunk versenyezni… de a csapat csak a napokban értesített a tesztjéről, így sajnos nem tudtam részt venni rajta.”

A katari szerint Alonso remek reklám a Dakar-rali szempontjából, népszerűbbé teheti a sorozatot.

„Örülünk, hogy Fernando a csapatunk tagja, már csak ezért is, mert ennek köszönhetően többen megismerhetik a Dakart.”

Ugyanakkor, Al Attiyah azt is elmondta, több időre van szüksége Alonsónak ahhoz, hogy a győzelemért harcoljon a Dakaron.

„Ha adhatnék neki egy tanácsot, az az lenne, hogy a kezdetektől fogva élvezze a Dakart. Ha győzni akar, az időbe fog telni, ahogy időbe telik mindenkinek: nekem, Carlosnak… időre van szüksége ahhoz, hogy győzzön.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Haas: hízelgő, amit az F1 mond rólunk, de ők inkább a teljes képet nézik
Következő cikk Egy hihetetlen nap Hamiltonnal: elképesztő élmény, varázslat, retro

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország