Dakar: meglepetés szakaszgyőztes, Peterhansel továbbra is az élen

Az Overdrive Toyotánál versenyző Al Rajhi húzta be a szerdai 10. etapot az idei Dakaron, miközben Nasser Al-Attiyah ugyan hajszálnyival, de le tudta győzni Stephane Peterhanselt a második helyért.

#303 Overdrive Toyota: Yazeed Al Rajhi, Dirk Von Zitzewitz

#303 Overdrive Toyota: Yazeed Al Rajhi, Dirk Von Zitzewitz

A.S.O.

A Neom és Alula közötti 342 kilométeres szakaszt Al Rajhi negyedikként kezdhette meg, de utána a második ellenőrzőpontnál már magához ragadta a kezdeményezést a másik szaúd-arábiai versenyzőtől, Yasir Seaidantól, ezek után pedig vissza se nézett, és megnyerte az idei második napját is.

Al Rajhi kiváló teljesítménye nyomán Al-Attiyah és Peterhansel csak a mögötte lévő legjobb pozícióért vívhatott, az elején pedig a Minivel versenyző francia állt jobban kettejük közül. Később azonban a katari visszavágott, és a nyolcadik ellenőrzőpontnál már ő volt előrébb, végül pedig 49 másodperccel meg is szerezte a napi második helyezést.

További híreink:

A címvédő Carlos Sainz szörnyen kezdte meg a mai menetet, hiszen egy ponton még a 17. helyen is állt, hat percet veszítve a legjobbakhoz képest, utána viszont rákapcsolt annyira, hogy feljöjjön negyediknek, 4 perc 12 másodpercet kapva Al Rajhitól.

Jakub Przygonski tette teljessé az Overdrive erős napját, hiszen az ötödik helyre tudott bejönni, megelőzve a gyári Toyotát irányító Giniel de Villiers-t. Seaidannak, aki a legelején még vezette is az etapot, a 190. kilométer környékén meg kellett állnia valamilyen probléma miatt.

Már csak két nap maradt hátra a 2021-es Dakar-raliból, és egyelőre úgy tűnik, hogy Peterhansel úton van az újabb rekordot jelentő 14. sikere felé, hiszen előnye továbbra is 17 perc Al-Attiyah-val szemben, miközben Sainz már órán kívül van csapattársához képest.

 

Przygonski és Nani Roma teszik még teljessé a legjobb ötöt, és sikerült megerősíteniük a pozíciójukat a mögöttük jövő riválisokkal szemben. A második szakaszgyőzelme révén Al Rajhi egészen a 13. helyig tudott feljönni összetettben, öt helyet javítva tegnaphoz képest.

Peterhansel tehát továbbra is kontrollálja a ralit, nem vét komoly hibákat, és látszólag a szerencse is az ő oldalán áll.

A helyzet viszont hirtelen megváltozhat, és bármikor jöhet számára is egy technikai hiba vagy egy figyelmetlenség, ami keresztülhúzhatja számításait, ugyanakkor még mindig ő számít a legnagyobb esélyesnek.

Al-Attiyah-nak nagyon bele kell húznia, ha izgalmassá szeretné még tenné a Dakart az utolsó két etap során.

Amikor a Jégember hóembert épít


A '80-as évek ralibajnoksága

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas így készül a lappföldi Arctic ralira - Videó
Következő cikk Hivatalos képeken a Toyota Hypercar versenyautója

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország