Dakar 2024: Történelmi győzelem a második szakaszon, változás az élen
A Dakar-rali legendája, Stephane Peterhansel jubileumi 50. szakaszgyőzelmét aratta a vasárnapi, második erőpróbán, míg Audis csapattársa, Carlos Sainz átvette a vezetést összetettben az autósoknál.
Peterhanselnek nem sikerült jól a 35. Dakar-indulása, szombaton egy sor defekt miatt harminc percet kapott a győztestől, azonban mivel az Al Henakiyah és Al Duwadimi közötti 464 km-en kevesebb kővel találkozott, a 14-szeres győztes szorosan, de meg tudta nyerni a vasárnapi szakaszt a Prodrive színeiben induló Sebastien Loeb előtt.
A francia már az első, 41 km-nél lévő időmérő pontnál a mezőny előtt volt és fokozatosan egy perc fölé növelte előnyét az akkor az Overdrive Toyotáját vezető Jazíd el-Rádzsi által vezetett üldöző bollyal szemben. 167 km-nél meglepetésre a gyári Toyotával versenyző Seth Quintero Peterhansel elé ugrott a harmadik helyről, de az Audi ásza visszaszerezte az első helyet.
A szakasz második felében a kilencszeres WRC-bajnok, Loeb helyezte komoly nyomás alá Peterhanselt, 342 km-nél csak öt másodpercre volt tőle, azonban Peterhansel a „célegyenesben” tudott javítani és első szakaszgyőzelmét aratta a Dakaron 2022 óta és mindössze másodikat az Audi versenyzőjeként.
Loeb az utolsó száz kilométeren nem tudta tartani a lépést Peterhansellel, de több mint két perccel Quintero előtt második lett, így a Prodrive csapata felállt az első napon kapott pofonból. Csapattársa, Nászer el-Attija Peterhansel legnagyobb kihívójának ígérkezett az elején, de a második időmérő pontnál a 11. helyig csúszott, innen kapaszkodott vissza a negyedikre, 6 perc, 28 másodperccel Peterhansel mögött. A második és harmadik ellenőrzőpont között nyolc percet veszített.
A hazaiak kedvence, El-Rádzsi az Overdrive Toyota Hiluxát ötödikként hozta be, csapattársát, Guerlain Chicherit-t közel két perccel verve. Utánuk a prológ győztese, Mattias Ekström jött a gyári Audival, bár több mint negyed órát kapott tapasztalt csapattársától. Mögötte újabb egy percre érkezett nyolcadikként Sainz, míg az első tizet a Toyotás Lucas Moraes és az MP Sportból Martin Prokop zárták.
A szombati győztes Guillaume de Meviusnak meglehetősen langyos napja volt, a cikk írásának idejekor 19. helyen állt, 26 percet kapva az élmezőnytől. Emiatt Sainz vette át a vezetést a második szakasz után összetettben, 1 perc 51 másodperccel maga mögé utasítva El-Rádzsit.
Loeb nagyszerű vasárnapi teljesítménye után a 19. helyről a harmadikra ugrott előre, az ő hátránya 4 perc 17 másodperc, a negyedik helyen pedig az első gyári Toyotával Quintero található, de Mevius és Ekström előtt.
Az ötszörös győztes el-Attijának továbbra is 12 perc a lemaradása a hetedik helyen, míg Peterhansel szakaszgyőzelme csak arra volt elég, hogy a kilencedik helyre lépjen előre, Moraes mögé. Az utolsó helyet az első tízben Chicherit tartja jelenleg.
A cikk írásának a magyar érdekeltségű kamionosok még nem fejezték be a szakaszt, ahogy a Challenger kategóriában induló Lónyai-Ippolito páros sem. Holnap Al-Duwadimiből Al Salamiyába fognak menni a versenyzők.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.