Jelentés a versenyről

Dakar 2024: Sainz előnye fogyóban, újabb versenyző esett ki a győzelemért folyó harcból

A Prodrive versenyzője, Sebastien Loeb a hetedik szakaszon aratott győzelmét követően harmadával csökkentette Carlos Sainztól való lemaradását a Dakar-ralin, míg Mattias Ekström lett a következő versenyző, aki kiszállt a győzelemért folyó harcból.

#203 Bahrain Raid Xtreme Prodrive Hunter: Sebastien Loeb, Fabian Lurquin

Loeb visszafogottan kezdte a vasárnapi 483 km-es erőpróbát Rijád és Al-Duwadimi között, de a kilencszeres rali-világbajnok lassan átvette a vezetést és végül az idei harmadik szakaszgyőzelmét szerezte, 7 perc 6 másodperccel a Toyotát vezető Lucas Moraes előtt.

Sainz lett a negyedik Nászer el-Attija mögött, de az Audinak viszonylag nehéz napja volt, Ekströmnek ugyanis kétszer is meg kellett állnia műszaki problémák miatt, Stephane Peterhansel pedig saját esélyeit beáldozva megállt, hogy segítsen a svédnek.

A szaúdi főváros közelében folytatódó Dakar-rali mai szakaszának elején Seth Quintero diktálta a tempót a gyári Toyotával, mögötte az Overdrive-os Guerlain Chicherit és Quintero csapattársa, Moraes jöttek, így az első három helyet kibérelték a Hiluxot.

Loeb viszonylag lassan kezdett és az első 39 km-en már több mint három percet veszített, de Al-Duwadimi felé féltávnál már látszottak jelei annak, hogy felzárkózhat. Az ötödik, 213 km-nél lévő ellenőrző pontnál már a harmadik helyen volt, míg Moraes átvette a vezetést Quinterótól, Loeb pedig a következő időmérő pontra mindkettejüket megelőzte.

A Century versenyzője, Mathieu Serradori a következő résztávon veszélyesnek tűnt, mindkét Toyotát átugrotta, de Loeb gyorsan kiépítette magának az előnyét, hogy sorozatban második, amúgy harmadik idei szakaszgyőzelmét nyugodtan ünnepelhesse.

Moraes vissza tudta szerezni a második helyet, így jó eredményt hozott a Toyotának, miután Serradori és Quintero is kicsúsztak az élbolyból, ennek örülhet a címvédő, Nászer el-Attija, aki a célvonal előtt orozta el Sainztól a harmadik helyet a Prodrive Hunterrel.

A negyedik hely nem rossz Sainztól, főleg arra tekintettel, hogy a szakasz elején már hat percet veszített és az első ellenőrző pontnál csak 17. volt. Chicherit és Serradori lettek az ötödik és hatodik, míg Quintero elé még az X-Raid Minivel Vaidotas Zala is befért a hetedik helyre.

Öt szakasszal a vége előtt a 2024-es Dakar-rali gyakorlatilag Sainz és Loeb párbajává vált, miután Ekström, el-Attija és Peterhansel is kicsúsztak az élbolyból. Az Audit vezető Sainz továbbra is vezet, de már csak 19 perc az előnye Loebbel szemben.

Moraes ugrott a harmadik helyre két másik Toyota-versenyző, Guillaume de Mevius és Giniel de Villers (Overdrive és gyári) elé. A hármasnak több mint egy óra a hátránya Sainz mögött, így a Toyota reményei sorozatban harmadik Dakar-győzelmükre igen szerények.

Az első tíz jelenlegi állása az összetettben:

Helyezés

Versenyző

Autó

Idő / hátrány

1

Carlos Sainz

Audi

30h06m42s

2

Sebastien Loeb

Prodrive

+19m00s

3

Lucas Moraes

Toyota

+1h00m35s

4

Guillaume de Mevius

Toyota

+1h30m50s

5

Giniel de Villiers

Toyota

+1h40m07s

6

Martin Prokop

Ford

+1h50m40s

7

Mathieu Serradori

Century

+1h52m50s

8

Guerlain Chicherit

Toyota

+1h58m40s

9

Guy Botterill

Toyota

+2h11m16s

10

Benediktas Vanagas

Toyota

+2h22m53s

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk DTM-es Ferrarit tesztelt Verstappen, majd ömlengő visszajelzést adott
Következő cikk Összefoglaló videón a 2024-es Dakar-rali hetedik szakasza!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország