Coyne: Albont is érdekli az IndyCar, Grosjean jól eladja a sorozatot Európában is

Az IndyCar csapattulajdonos Dale Coyne szerint Alex Albon nem véletlenül volt Indianapolisban a hétvégén, miután úgy véli, Romain Grosjean jó szereplése után jóval érdekeltebbé váltak a pilóták az amerikai sorozatban.

Romain Grosjean, Dale Coyne Racing with RWR Honda

Romain Grosjean, Dale Coyne Racing with RWR Honda

Barry Cantrell / Motorsport Images

Miután a vártnál gyengébben teljesített a 2020-as Forma-1-es szezonban, Alex Albon elveszítette a Red Bull F1-es ülését, azonban maradt a csapat tartalékpilótája, és emellett egy Ferrarival a DTM-ben versenyez idén.

Az IndyCar legutóbbi fordulóján, Indianapolisban ő is ellátogatott azonban az IndyCar paddockjába, ahol hosszasan beszélgetett Romain Grosjeannal, és több Indy csapattal is.

„Alex nagyon sok mindenkivel beszélt” – nyilatkozta Dale Coyne a Motorsport.com-nak, akinek az autójával az épített pályán tartott második versenyen is a második helyet érte el Grosjean. „Már egy ideje a radarunkon van, egy pár éve beszélünk már vele, és az biztos, hogy érdekli a sorozat.”

„Romain remek eladó a számunkra, megmutatja, hogy mire képes a mi csapatunk, de ő a legjobb arca jelenleg az IndyCar-nak is. Jó sokat beszéltek Alexszel arról, hogy ezekkel az autókkal hogyan lehetsz versenyképes, hogyan tudod azonnal felvenni a tempót, ahogyan tette azt Christian (Lundgaard, az Alpine F2-es pilótája) is.”

 

„Romain elmondta neki, hogy milyen szórakoztató az IndyCar, hogy kisebb a nyomás, jobb a kapcsolat a csapatok, a csapattulajdonosok és a pilóták között, és szerintem Alex nagyra értékeli, hogy itt a csapatok nem arra vannak berendezkedve, hogy van egy első számú versenyző és egy koszorúslány, hiszen ezen ment keresztül, nemde?”

Még több F1 hír:

„Itt minden más, ha a két pilótádnak eltérő vezetési stílusa van, arra is be tudod állítani az autókat – hosszabbtávon ettől ez még nehezítheti a dolgokat a teljesen eltérő visszajelzések miatt, és több munkával jár, ahogyan az is előfordulhat, hogy az egyik vezetési stílus jobban passzol a pályához, mint a másik, de ettől ez még nem kizáró ok, az IndyCarban erre is lehetőség van.”

„Ha hozzászoktak már az F3-ban, az F2-ben, és különösen a Forma-1-ben uralkodó nyomáshoz, akkor a pilóták friss levegőnek érezhetik az IndyCar közegét. Itt a munkát a pályán, a bokszutcában és a garázsban végezzük, nincs politizálás.”

Arra a kérdésre, hogy Albon a Red Bull vagy a Honda támogatásával érkezne-e a sorozatba, Coyne úgy válaszolt, hogy „egyikkel sem talán, nem volt erről szó. Nagyon sok emberrel beszélt, és élvezte a hétvégét. De, ha az a kérdés, hogy szerződtetnénk-e 2022-re, akkor arra a válasz az, hogy természetesen.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kevin Magnussen nagyon élvezte az első köreit Le Mans-ban
Következő cikk De Vries csalódott a Formula E-s „kollégák” miatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország