Button nem áll rajthoz Fujiban a Super GT és a DTM közös futamán

2009 Forma-1 világbajnoka egyszerűen nem kérte a szereplést, így minden bizonnyal nem lesz ott az indulók között. Jenson Button azonban ott volt a DTM fináléján Hockenheimben, ahol a TOP-10-ben is végzett.

Jenson Button, Team Kunimitsu Honda, Honda NSX Super-GT

Fotót készítette: Alexander Trienitz

A hu.motorsport.com korábban már beszámolhatott arról, hogy a japán Super GT sorozat és a DTM közös futamot rendez Fujiban novemberben. Ennek volt az egyik előfutára az idei DTM-finálé, ahol Jenson Button is képviseltette magát a Super GT-ben használt Hondájával. Az F1-es világbajnok az első versenyen 9., míg a másodikon 16. lett, így ez egy igencsak felemás hétvége volt számára.

Most kiderült, hogy Button nem lesz ott Fujiban az indulók között. A brit az Autosport kérdésére azt mondta, nem kért külön meghívást az eseményre, és összességében ez az oka annak, hogy nem versenyez a Super GT és a DTM közös futamán, ahol azonban többek között Alex Zanardi és Kamui Kobayashi is ott lesz a BMW-vel, de az Audi is több autóval képviselteti magát.

Button hozzátette, a Fuji-esemény nem szerepelt a szerződésében, így emiatt inkább otthon akar lenni. „Idén sokat utaztam, és ez egy kicsit túl sok volt a japán utakat illetően. Szóval örülök, hogy otthon lehetek.”

Jenson Button, Team Kunimitsu Honda
Jenson Button, Team Kunimitsu Honda
16

Mindez azt is jelentheti, hogy Naoki Yamamoto lesz az egyetlen pilótája a Kunimitsu Honda istállótól, aki pályára gurul, mivel Button csak a Super GT idei versenyeire kötött szerződést, és ez a közös futam nem tartozik ebbe bele. Yamamoto pedig emellett élete első F1-es szabadedzésére készülhet a Honda jóvoltából a Toro Rossóval.

Button még mindig nem erősítette meg, hogy hol versenyez jövőre, de annyit elárult, hogy érdeklik az új lehetőségek. Jenson „valami mást” akar kipróbálni, de egyelőre nem tudja, hogy mi lesz ez jövőre.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso még egy ötszörös Dakar-győztesnek is más dimenzió
Következő cikk Sokáig fog tartani a komoly sérülést szenvedő F3-as pilóta felépülése

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország