Button a vasárnapi go-kartos balhéról: "Örökre tiltsák el mindkét idiótát a versenyektől!”

Jenson Button szerint mind a go-kart világbajnokságban résztvevő Luca Corberit, mind az apját el kellene tiltani az autóversenyektől a tefnapi, brutális és sportszerűtlen viselkedésük miatt.

Luca Corberi throws his bumper during FIA Karting in Lonato

Luca Corberi throws his bumper during FIA Karting in Lonato

Egy kamerák által nem látott incidensben a 23 éves Luca Corberit kilökte a 16 éves Paolo Ippolito, ám ahelyett, hogy emelt fővel viselte volna a dolgot, Corberi a saját kezébe vette az igazságszolgáltatást.

Ahogy azt tegnap megírtuk és a lenti videóban is látszik, Corberi ahelyett, hogy a versenybírókra hallgatva a korlátok mögé ment volna, fogta a letört lökhárítót, és a pálya mellé sétálva az elhaladó mezőny mellett azt megpróbálta riválisához vágni.

Corberi ezután nemes egyszerűséggel végigsétált a létesítményen, többször is átkelve a pályán, és visszatért a paddockba, ahol – az azóta nyilvánosságra került második videó alapján, amit lejjebb lehet megnézni – a verseny után nekiment fiatalabb versenyzőtársának.

Hogy súlyosbítsa a helyzetet, Corberi apja, aki amúgy a versenynek helyet adó lonatói pálya tulajdonosa, nekifutásból a kerítésnek lökte Ippolitót. A GPFans értesülései szerint az FIA már jelezte, hogy lépéseket tesznek az ügynek, vélhetően a szövetség go-kartsorozatokért felelős részlegének az elnöke, Felipe Massa révén, aki a helyszínen volt tanúja az eseményeknek.

Jenson Button a Twitteren a következőket írta a Twitteren a balhéról: „Luca Corberi most dobott el minden esélyt arra, hogy versenyzői karriere legyen. Az apjáé a pálya, ő az, aki rohamból löki neki a srácot a falnak. Örökre tiltsák el mindkét idiótát a versenyektől!”

Button nem volt egyedül a dolog elítélésében, a McLaren sportrészlegének vezérigazgatója, Zak Brown retweetelte 2009 világbajnokát azzal, hogy „Mindenben egyetértek Jensonnal”, míg a volt Forma-1 pilóta, Giedo van der Garde, aki jelenleg ifjú versenyzők menedzselésével foglalkozik, így fogalmazott:

„A gyerekeknek, akikkel dolgozok, pont, hogy azt tanítom, hogy mindig tartsák eszükben a másik tiszteletét verseny közben. Persze, amikor sisak van rajtam, én is sokat káromkodok, de meg kell az embernek őrízni a hidegvérét. Ez az egyik jó példája, hogy nem viselkedhet egy autóversenyző. Teljességgel elfogadhatatlan, hosszú-hosszú időre el kéne őket tiltani.”

Bottas különleges élménye

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rövidhírek a motorsportok világából
Következő cikk Massa a gokartbotrányról: ennek az elfogadhatatlan viselkedésnek következménye lesz

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország