BRÉKING: A Honda vétózta meg Alonso andrettis indulását az Indy 500-on!

Fernando Alonso, a kétszeres F1-es világbajnok közel volt ahhoz, hogy az Andrettivel teljesítse idén az Indy 500-at, azonban a Racer információi szerint a Honda megvétózta a szerződés létrejöttét.

#314 Toyota Gazoo Racing Toyota Hilux: Fernando Alonso

Fotót készítette: Toyota Racing

Fernando Alonso hatalmas név a motorsportban. A két világbajnoki címe ellenére minden idők egyik legjobbjának tartják, ami bizonyítja, nem mindig a trófeák száma határozza meg az adott versenyző tehetségét és elismertségét.

A 38 esztendős veterán pilóta, aki a Forma-1 mellett a WEC-ben is világbajnok lett, valamint Le Mans-ban is diadalmaskodott az LMP1-es kategóriában a Toyotával, most arra készül, hogy ismét ott legyen az Indy 500 rajtvonalán.

Az első ilyen próbálkozása 2017-ben volt a McLaren-Honda-Andretti néven futott csapattal. Ez egyfajta szponzori megállapodás volt a McLaren, a Honda és az Andretti között. Alonso akár nyerhetett is volna, de a japán erőforrás meghibásodása miatt félre kellett állnia.

Még több F1 hír:

Két évvel később a McLaren privát csapatával volt ott Indianapolisban, de még a futamra sem tudták magukat kvalifikálni. Ezek után gyakorlatilag borítékolható volt, hogy Alonso más csapatot fog választani, és időközben minden szinten elhagyta Wokingot, mivel nem hosszabbította meg a nagyköveti szerződését.

Ráadásul Alonsónak már csak az Indy 500-as győzelem hiányzik ahhoz, hogy megszerezze a Tripla Koronát, ugyanis a Monacói Nagydíjon és a Le Mans-i 24 órás versenyen már diadalmaskodni tudott. A Tripla Korona megszerzése egyelőre csak Graham Hillnek jött össze, tehát Alonso lenne a második a motorsport világában, akinek ez sikerül.

Alonso nevét mostanság sokszor hozták szóba az Andretti-Honda csapatával, sokan pedig már azt is biztosra vették, hogy a spanyol versenyző velük fog részt venni az amerikai megmérettetésen – azonban úgy tűnik, ez mégsem lesz így.

További híreink:

Ugyanis a Racer információi szerint a Honda megvétózta az Andretti Autosport csapatával való szerződést a 11. órában. Így Alonso vélhetően egy, a Chevrolet kötelékébe tartozó autóval indulhat majd Indianapolisban, ugyanis a tapasztalt versenyzőt a jelek szerint nem látná szívesen a soraiban a Honda.

Alonso idén indult először a Dakar-ralin, amelyen a legjobb eredménye egy szakasz második helye volt, viszont két szakaszon sok időt vesztett, így összetettben nem fért be a top-10-be.

Jelenleg rengeteg a kérdőjel Alonso körül, aki 2021-re még nem rendelkezik szerződéssel, és a spanyol továbbra sem zárja ki, hogy visszatér még a száguldó cirkusz világába.


A Bathurst 12 órás hétvége időmérő edzésén több nagy balesetet is láthattunk. Ezúttal a Lamborghini nagyobb bukását mutatjuk meg, de szerencsére senki sem sérült meg abban. A versenyző a nézők előtt landolt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ford v Ferrari: Mi történt a GT40-nel Le Mans-ban 1966 után?
Következő cikk Barrichello teljes szezont teljesít egy argentin sorozatban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország