Bottas: Olyan gyors voltam a WRC-s Toyotával, mint az ötszörös győztes

Valtteri Bottas, a Mercedes versenyzője lenyűgözte a Toyota embereit a WRC-s autóval végzett teszten, ahol a nap végén olyan időket ment, mint az ötszörös győztes, Kris Meeke.

Valtteri Bottas tests an M-Sport Ford Fiesta WRC

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Valtteri Bottas július 19-én tesztelte a Toyota Yaris WRC-t egy lezárt úton Jyväskylä közelében, ahol a 1000 Lakes Rallyt szokták rendezni. A finn versenyző mellé Timo Rautiainen ült be, Bottas pedig a Toyota versenyzőihez hasonlíthatta köreit, hiszen ők is részt vettek a teszten: Ott Tänak, Kris Meeke és Jari-Matti Latvala is ott volt.

Kicsit érdekesnek tűnhet, hogy a Mercedes csapata engedélyezte Bottasnak a tesztet, hiszen természetesen nem a ralizás a legbiztonságosabb tevékenység a nyár „elütésére”, és egy ralis teszten sérült meg komolyan Robert Kubica is 2011 februárjában.

„Ehhez a teszthez nem volt szükségem engedélyre, mivel már korábban arra kértem a csapatot, hogy vehessek részt teszteken. Szóval ezzel nem volt probléma.” – magyarázta Bottas.

További híreink:

„Azért vettem részt a teszten, mert minden hasonló teszttel tanulok valamit a vezetésről. Szerintem egy pilóta számára mindig pozitív, ha minél több különböző autót próbál ki. Ezzel javíthat a versenyzői képességein, a koordináción, a reflexeken és az autón belüli általános érzéseken. Jól éreztem magam a teszten, tulajdonképpen ezért is voltam ott. Korábban még soha nem vezettem ilyen felszínen, szóval ez egy új tapasztalat volt számomra. És egyben maradtam, nem törtem el semmit.” – folytatta a világbajnoki második helyezett.

Bottastól azt is megkérdezték, hogy a Toyota mit gondolt a teljesítményéről.

„Elégedettek voltak. A nap végén olyan időket mentem, mint Kris Meeke nem sokkal korábban, ugyanazon a szakaszon. Szóval ösztönző, hogy így ment.”

Bottas nem először „kacsintgat” a ralizás felé, hiszen előző télen részt vett az Arctic Rallyn, illetve több teszten is részt vett az M-Sport csapatának Ford Fiesta WRC autójával. A következő kérdés arra irányult, hogy jobban élvezi-e a ralizást, mint a formulaautózást.

„Erre a kérdésre nem tudok igennel vagy nemmel válaszolni, mivel két teljesen különböző dologról van szó. Az új tapasztalatok pedig mindig rendkívülinek tűnnek. Biztos vagyok benne, hogy ha folyamatosan raliznék, idővel hozzászoknék, aztán ha valami mást próbálnék ki, az királynak, újnak és szórakoztatónak tűnne.”

„A Forma-1-ben versenyzek, mivel ez életem álma, gyerekkorom óta ez a célom. Még mindig vannak olyan dolgok, amelyekért dolgozom. A ralizás csak arról szólt, hogy jól érezzem magam, nem volt rajtam semmiféle kívülről jövő nyomás.” – zárta a Mercedes pilótája.


A következő videós anyagban a Forma-1 idei mezőnyének eredményeit nézhetjük meg egymás ellen, csapaton belül, látván azt, hogy ki, hogyan áll a másikkal szemben.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Súlyos repülőgép-balesetet élt túl a NASCAR-szupersztár és családja
Következő cikk Nézd élőben a Super Formula montegi versenyét

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország