Forma-1
28 márc.
Ez az esemény véget ért
V
Emilia Romagna Nagydíj
18 ápr.
MotoGP
27 márc.
Ez az esemény véget ért
04 ápr.
Ez az esemény véget ért
Formula E
10 ápr.
Ez az esemény véget ért
11 ápr.
Ez az esemény véget ért
Teljes eredmény:

Berger: hagyjuk a rajongókat dönteni a motorsportok jövőbeni hajtásláncairól

Már 30 éve annak, hogy Gerhard Berger Ayrton Senna csapattársa volt a Forma-1-ben a McLarennél, de az osztrák expilóta ma is nagyon aktív szerepet tölt be a motorsportok világában a DTM főnökeként. A sorozat idén GT3-as autókkal fog versenyezni, de Berger semelyik koncepciótól nem határolódik még el – jelentsen az teljesen elektromos hajtást is.

A Motorsport.com #ThinkingForward sorozatán belül ezúttal a 10-szeres Forma-1-es futamgyőztes Gerhard Berger beszélt arról, mi jelentheti a jövőt a motorsportok számára, és természetesen a Forma-1-et sem hagyhatja figyelmen kívül, ahol Chase Carey után az idei évtől kezdve már Stefano Domenicali vezeti a száguldó cirkuszt:

„Még mindig kedveleme a Forma-1-et, továbbra is óriási a verseny. Ugyanakkor néha úgy látom, hogy kicsit eltévedt a sorozat” – mondta Berger, aki szerint az 1980-as évek autóit kéne mércének tartani. Berger szerint pozitív változást jelenthet majd Domenicali kinevezése:

„Chase nem is igazán tudott a Forma-1-ről, mielőtt abba a pozícióba került volna. Amerikaiként nagyon nehéz megérteni az igazi filozófiáját, az igazi varázsát a sportunknak. Akármennyire is tisztelem menedzserként, nem ő volt a legjobb választás. Olyan emberre van szüksége a sportnak, aki érti ezt az üzletet, aki sok évet eltöltött már ebben a világban, aki képes lesz arra, amire Bernie (Ecclestone) volt hosszú éveken keresztül.”

Még több F1 hír:

„Ebből a szempontból szerintem Stefano sokkal jobb választás. Tudjuk azonban, hogy Bernie-nek milyen speciális ösztönei voltak, ahogyan kezelte a felmerülő problémákat. Még nem tudjuk, hogy Stefano képes lesz-e erre, de szerintem ő remek választás volt a Liberty részéről, és a sport előnyére válik majd a munkája.”

Míg a Forma-1-ből „csak” a Honda távozott, a DTM-et az utóbbi években mind a 3 nagyon német autógyártó otthagyta, ami a Class One szabályrendszer bukását okozta. 2021-ben GT3 autókkal indulhatnak majd a csapatok, de Berger szerint a DTM értékei semmit sem változtak:

„A technikai szabályzat változik, nem a DTM DNS-e. Talán a GT3-as autók még jobban néznek majd ki, mert tényleg úgy néznek majd ki, mint egy Mercedes, egy Audi, vagy egy BMW, ami kicsit hiányzott korábban. Ami még fontosabb, hogy több gyártónak kellett volna használnia a platformunkat. Mindig 2-3 gyártóval versenyeztünk, ami egyszerűen nem volt elég a szurkolóknak és a résztvevőknek.”

„Ezek az autók jobban néznek ki, a rajongók olyan koncepciókkal találkozni, amelyek az utcáról is ismerősek lehetnek nekik: orr, közép, farmotoros autókat. Az egyetlen hátránya ennek az lesz, hogy kénytelenek leszünk az egyensúlyozással (Balance of Performance – BoP) foglalkozni, de biztos vagyok benne, hogy átláthatóan és világosan fogjuk megoldani ezt. Minden más marad: a sprintversenyes formátum, a TV-közvetítés, a pályák.”

„A DTM-et nem lehet technikai szabályzatokhoz kötni: a DTM a profi versenyzőkről szól, akik az autókban ülnek. Itt vannak a legjobb pilóták, a legjobb csapatok. A sprintversenyek miatt nem kell cserélni pilótát, mint más GT sorozatokban, ahol lehet, hogy egy professzionális versenyző mellett egy fizetős pilóta van.”

Még több F1 hír:

A DTM számára is az lesz az egyik legnagyobb kérdés a jövőben, hogy milyen meghajtás mellett teszi le a voksát: az F1 és a WRC a hibridek és a bioüzemanyagok, más sorozatok a teljesen elektromos, akkumulátor alapú hajtás mellett tették le a voksukat.

„Senki nem tudja még, hogy mi lesz a „végleges” megoldás, még az utcai autókban sem. Néhány politikus világosan fogalmaz, de engem nagyon meglep ez a nagy lépés. Már vizsgáljuk annak a lehetőségeit, hogy egy teljesen elektromos autó izgalmas lehet-e a rajongók számára, de még nem engedtük el a hibrideket sem.”

„Olyan sportnak kell lennünk, amelyik meg tudja mutatni azt, hogy mi képesek vagyunk a „normális” emberektől eltérően is kezelni a helyzeteket.”


Hallgassátok meg a 320 Felett podcastünk legújabb adását, ahol a ti merész tippeitek alapján beszéltünk arról, mire számítunk a 2021-es F1-es szezonban!
 

„Mint pilótát, engem nem érdekel, mi adja az autó erejét, legyen az elektromos erő, hidrogén, belső égésű motor. Nem számít. Nekem 1000 lóerő kell, vagy még több, hogy legyen kihívás. A szurkolók is olyan autót akarnak látni, ami nagy kihívást jelent, mert máskülönben a pilóta nem sztár. Mi már csináltunk egy elektromos tesztautót, 1200 lóerővel és négykerék meghajtással, ami elképesztően gyors volt. Reméljük, hogy ezzel párhuzamosan lesznek még más opciók is, amelyek közül majd a rajongók választhatnak. Aztán majd meglátjuk, hogyan változik a világ. Azonban, ha nem a szurkoló van mindennek a középpontjában, ez az egész nem fog működni.”

Berger úgy gondolja, hogy a motorsport a közeljövőben még nagyobb szerepet játszhat az átalakuló autóiparban:

„Szerintem nagyon érdekes lehet az elkövetkező 5 év, mert az utcai autóipar is megtalálhatja a végső megoldását. Kell, hogy legyen valamilyen kapcsolat az utcai és a versenyautók között. Miután ez a hajtás kérdés tisztázódik, a motorsport ismét nagy szerephez juthat az új technológiák tökéletesítésében.”

Elemzés: ezért van minden korábbinál nagyobb esély a VW csoport F1-es szereplésére

megosztás
hozzászólás
A BMW-nek „nagyon vonzóak” az LMDh szabályok – 2023-tól akár Le Mans-ban is indulhatnának

Előző cikk

A BMW-nek „nagyon vonzóak” az LMDh szabályok – 2023-tól akár Le Mans-ban is indulhatnának

Következő cikk

Bréking: magyar pilóta indul idén az F3-ban!

Bréking: magyar pilóta indul idén az F3-ban!
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1 , Motorsportok
Versenyzők Gerhard Berger
Szerző Motorsport Hungary