Belehalt pályán elszenvedett sérüléseibe egy indonéz motorversenyző

A MotoGP támogatásával rendezett Asia Talent Cup szombati napján Afridza Munandar belehalt a malajziai versenyen történt balesetben elszenvedett sérüléseibe.

Afridza Munandar

Afridza Munandar

MotoGP

A 2019-es ATC-sorozat fináléjának nyitónapja Szepangban a MotoGP kvalifikációja után kezdődött, és már az első kör nagy balesetet hozott. A 10-es kanyarban Munandar és a japán Shinjo Ogu ütközött, amely után a versenyt piros zászlóval megszakították. Mindkét versenyzőt már a pálya mellett orvosi ellátásban részesítettek, Munandart később helikopterrel egy Kuala Lumpur-i kórházba szállították, míg Ogu tudatánál maradt, és mentőautó vitte kórházba.

Az orvosok erőfeszítései ellenére Munandar a kórházba szállítást követően belehalt sérüléseibe. A mindössze 20 éves versenyző nagyon erős szezont produkált idén az ATC-ben, két győzelmet aratott, további négy alkalommal állt dobogón, és mindössze 27 pont választotta el a listavezető Takuma Matsuyamától az utolsó két futam előtt. "Az FIM, a Dorna Sport és az Idemitsu Asia Talent Cup a legmélyebb részvétét fejezi ki Munandar családjának, barátainak és szeretteinek" - szól az FIM közleménye.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonsónak nincs szerződése a következő évre a McLarennel, de az F1 nem jöhet szóba
Következő cikk 13 éves japán lány kap F4-es ülést

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország