Az olasz F4 után szintet lép, a FRECA-ban folytatja a 16 éves magyar versenyző – hivatalos
Tegnap hivatalosan is bejelentették, hogy a Formula Regional Európa-bajnokságban fog indulni jövőre Révész Levente, aki a télen az ázsiai F3-ban is kipróbálhatja magát.

A Révész Truck Racing-alapító Révész Bálint fia, Révész Levente idén az olasz F4-es bajnokságban állt rajthoz, ahol 2 pontot szerzett és a 30. helyen végzett első nemzetközi formulaautós szezonjában.
Emellett hat versenyen a német F4-es bajnokságban is indult, ahol kétszer a top 10-ben tudott végezni, jövőre pedig szintet lép: a Van Amersfoort Racing csapatához igazol a Formula Regional Európa-bajnokságba, amely F3-as specifikációjú kocsikat vonultat fel.
A 16 éves pilóta csapattársa Kas Haverkort lesz, arról pedig még nem tudni, hogy az idén szintén az olasz F4-es bajnokságban induló Válint Bence hol folytatja majd a pályafutását.
Révész még a FRECA szezonjának kezdete előtt az ázsiai F3-ban is indulni fog – a szóba forgó bajnokság versenyeit január és február között fogják megrendezni, a két helyszín pedig a Dubai Autodrome és az Abu Dhabi-i Yas Marina Circuit lesz.
Az F1 következő korszaka itt kezdődik – beindították az új Mercedest! (videó)
Herta sosem „stresszelte túl” az Alfa Romeó-s lehetőséget
McLaren: a Formula E-ről és a WEC-ről csak 2022 elején döntünk
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.