Az M-Sport lerántotta a leplet a 2022-es Ford Puma WRC-ről

A brit istálló vadonatúj autója, amely már hibrid erőforrással lesz felszerelve, a következő szezontól fog versenyezni a WRC-ben. A Rally1 szabályoknak megfelelő masináról a Goodwoodi Sebességfesztiválon rántották le a leplet.

Puma Rally1 WRC Prototype

M-Sport M-Sport Team

Az M-Sport már jó ideje dolgozik a színfalak mögött az új autón, bár a korábbi teszteken még a Ford Fiesta alváza köré épített géppel mentek. Már korábban is voltak utalások arra, hogy a csapat leválthatja a Fiestát, amely az utóbbi évtizedben jó szolgálatot tett nekik.

A Ford legutóbb még 2017-ben és 2018-ban tudott bajnoki címet nyerni Sebastien Ogier révén. A mai napon azonban hivatalossá vált, hogy a Puma karosszériájára váltanak a gyártó döntését követően, amely továbbra is támogatni fogja az M-Sportot.

A WRC új, hibrid autókra vonatkozó Rally1 szabályainak megfelelőlen a kocsiba egy 100 kW-os elektromotor, valamint egy 3,9 kWh-ás akkumulátor kerül, mindez pedig a turbós, 1,6 literes, benzines EcoBoost-motort fogja kiegészíteni, amely egyébként bioüzemanyaggal fog működni.

További híreink:

„A Ford 100 százalékban elkötelezte magát az elektromos jövő mellett, és a versengés számos olyan innováció kiváltója volt, amelyet manapság az utcai autóinkban látni” – mondta Mark Rushbrook, a Ford Performance globális igazgatója.

„Az M-Sport Ford Puma Rally1 igazi tesztet jelent majd a hibrid erőforrás számára, amely bizonyítani fogja, hogy ez a technológia is képes lenyűgöző teljesítményre.” Az M-Sport főnöke, Malcolm Wilson így fogalmazott: „A WRC-autók új korszaka az egyik legkomolyabb technológiai fejlődést hozza el a sorozat történetében.”

„Ezekkel a motorokkal az autók minden eddiginél erősebbek lesznek, miközben az utcai autók számára is releváns erőforrásokat használnak majd. A Pumára váltás nagyon izgalmas, hiszen a névnek már van ralis múltja, az autó fantasztikus, és már alig várom, hogy lássam a híres Monte Carlo-rali startvonalánál 2022-ben.”

Puma Rally1 WRC Prototype
Puma Rally1 WRC Prototype
Puma Rally1 WRC Prototype
Puma Rally1 WRC Prototype
4

A csapat egyébként még nem nevezte meg, hogy pontosan kik fogják majd jövőre terelgetni az új autót, bár az egyik jelenlegi versenyzőjük, Adrien Fourmaux szorosan kivette a részét a fejlesztésből. A francia lesz az egyik, aki a hétvégi fesztiválon a volán mögé ülhet, a másik pilóta Matthew Wilson, a csapatfőnök fia lesz.

Így emlékszik vissza Norbert Haug a 2007-es hungaroringi McLaren-botrányra

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk WEC: Itt vannak az első képek a Peugeot „forradalmi” Le Mans Hypercarjáról - Galéria
Következő cikk WTCR: Michelisz a 4. lett a spanyol időmérőn, Vervisch a pole-ban!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország