Az IndyCar-csapattulajdonos sokatmondó kijelentést tett Grosjeanról

Az IndyCar-csapattulajdonos Dale Coyne már bejelentette az egyik 2021-es pilótájukat, a második versenyző bejelentése viszont még várat magára. Azt viszont elmondta Coyne, hogy nagyon szívesen látná a soraiban a tavaly még a Haasnál versenyző Romain Grosjeant.

Romain Grosjean, Haas F1 in the paddock

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Az IndyCar-csapattulajdonos Dale Coyne nemrégiben jelentette be, hogy a két autóval felálló Dale Coyne Racing egyik pilótája 2021-ben Ed Jones lesz, aki 2017-ben a Coyne-nal mutatkozott be a sorozatban, majd a Ganassinál és a Carpenternél is megfordult.

Tehát egy ülés még maradt Coyne csapatánál, és a hírek szerint esélyes lehet erre a helyre a tavaly még a Haas F1-es csapatánál szereplő Romain Grosjean is, aki jól halad a Bahreinben szenvedett égési sérülésekből való felépüléssel, de még mindig nem 100 százalékos.

Még több hír:

A pilótakérdésről azt mondta a csapattulajdonos, hogy örömmel látnák a csapatnál a francia pilótát, és már nagyon sok versenyzővel tárgyaltak a tél folyamán.

„Egy százas listára elég versenyzővel tárgyaltunk már a tél folyamán. Voltak szabadon igazolhatók és igazolt versenyzők is, voltak köztük amerikaiak, európaiak és számos különböző országból származók, ami egy csodálatos dolog.”

„Nyilvánvaló, hogy Romain egy jó versenyző. Örömmel látnánk őt a csapatban, de pár másik versenyzővel is tárgyalunk. Remélhetőleg hamarosan pontot tehetünk az ügy végére, és jövő héten már be is jelenthetjük, hogy kit igazoltunk le, aztán februárban már tesztelhetünk is” – idézte a RaceFans Coyne-t.

Vettel új frizurával az Aston Martin autójában! (videó)


A 20-as évek Bentley-jétől és a 30-as évek Toyotájától kezdve egészen a modern éráig – ismerd meg az összes autót, amely diadalmaskodni tudott a Le Mans-i 24 órás versenyen!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Gyász: elhunyt a legendás csapatalapító, Adrian Campos
Következő cikk A DAMS-nál folytatja az F2-es pályafutását a Williams izraeli tesztpilótája

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország