Top események
Forma-1
25 szept.
Hátralévő idő:
20 Óra
:
55 Perc
:
05 Másodperc
MotoGP
18 szept.
Ez az esemény véget ért
V
Katalán Nagydíj
25 szept.
Hátralévő idő:
20 Óra
:
55 Perc
:
05 Másodperc
Teljes eredmény:

Az FIA abszurd jelenet miatt zárt ki két versenyzőt az F3-ban

megosztás
hozzászólás
Az FIA abszurd jelenet miatt zárt ki két versenyzőt az F3-ban

Minden bizonnyal a hét legfurcsább kizárást tapasztalhattuk meg a motorsportban, ami az F3-as szériához köthető, mely az F2-es és az F1-es mezőnyhöz hasonlóan Ausztriában vendégeskedik.

Az ART Grand Prix három autóval vesz részt az Osztrák Nagydíjon, melyből kettőt kizártak, de a pilóták engedélyt kaptak arra, hogy rajthoz álljanak. A kizárással azonban a rajtrács végére szorulnak, ami Christian Lundgaard és David Beckmann számára sem jelent jót a bajnokságban.

A Renault Formula 1 junior Lundgaard az ötödik helyet szerezte az időmérőn, míg Beckmann a kilencedik időt rakta össze. Ezeket a pozíciókat azonban elfelejthetik, és örülhetnek, hogy rajthoz állhatnak, mivel a mellettük dolgozó személyi edzők súlyosan vétettek a szabályok ellen. A vétség csupán annyi volt, hogy egy hűtőberendezést tartottak az autó felé a versenyzők feje fölött.

És mivel a személyi edzők nem tartoznak bele a 11 tagú csapatba, így semmilyen munkát nem végezhetnek el egy autón az F3-as szabályzat szerint. A hivatalos nyilatkozat szerint megállapítást nyert, hogy a csapat két tagja, akik nem szerepelnek az operatív személyzet listáján, részt vettek az autók mechanikai és műszaki működését befolyásoló akciókban. A csapat két tagját, akiket személyi edzőként azonosítottak, olyan fúvókészülékekkel látták, amikkel a levegőt a versenyzők fölé irányították, amivel a motort hűthették.

Az operatív személyzet kialakítása kulcsfontosságú tényező volt a költségek csökkentésében, és ezt megsértette a két személy, amit az ART Grand Prix is elismert. A harmadik autót vezető Max Fewtrellt nem érinti a két kizárás, és a második helyről vághat neki a futamnak a Red Bull Ringen a hétvégi első versenyen, ami az eddigi legjobb eredménye.

Schumacher: Ezt nehéz lenyelni

Előző cikk

Schumacher: Ezt nehéz lenyelni

Következő cikk

Kövesd élőben a Super GT sorozat szenzációs versenyét Thaiföldről

Kövesd élőben a Super GT sorozat szenzációs versenyét Thaiföldről
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Motorsportok
Csapatok ART Grand Prix