Hírek

Az EB-győztes spanyolt a mentő vitte el, a motor is kiszakadt az autóból a baleset következtében – képek!

A frissen koronázott Európa-bajnok Efrén Llarena mindössze három szakasz után kiesett a Barum raliról, ahová már biztos bajnokként érkezett a spanyol páros.

FbKGNlDVsAI16NK

Llarena már a rali kezdete előtt megszerezte a bajnoki címet Simone Tempestini nem indulása miatt, és ezzel matematikailag is bebiztosította a bajnoki címet. Az első kiruccanása azonban, mint bajnok, katasztrófával végződött, miután lecsúszott az útról és egy fának ütközött a vizes pályán. Az ütközés akkora volt, hogy a Skoda Fabia Rally2 evo motorja kiszakadt a kasztniból.

Még több F1 hír:

Llarena és navigátora, Sara Fernández ki tudott szállni az összetört Fabiából, Llarena pedig segítség nélkül sétált a mentőautóhoz, hogy megvizsgálják. A hírek szerint a páros jól van, de további vizsgálatokra szállították el őket.

A baleset következtében a ralit megállították, de már az incidens előtt hatan célba értek. Mivel etappá minősítették át a szakaszt, így a többiek megállapított időt kapnak. A cseh versenyen egyébként nem sokkal Llarenáék balesete előtt Tom Kristensson is lecsúszott a vizes útról.

 

Fotó: eWRC-Reuslts

Ez állhat az Alfa Romeo és a Sauber szakításának hátterében

Előző cikk Forma-3: Bearman nyerte a piros zászlóval tarkított sprintet, Leclerc 15 helyet javított Spában!
Következő cikk F2: Lawson győzött, Drugovich elképesztő hajrát mutatott be a spái sprinten!
Feliratkozás