Az Aston Martin is tárgyalásokat folytat egy Le Mans Hypercar projektről

Az Aston Martin is megerősítette, hogy felkeltette a figyelmüket a hosszútávú versenyzés új királykategóriája.

Az Aston Martin is tárgyalásokat folytat egy Le Mans Hypercar projektről

Ahogyan arra a Valkyrie program bejelentésekor számítani lehetett, az Aston Martinnál tervben van, hogy egy prototípussal vágjanak majd neki a 24 órás Le Mans-i versenynek.

Az Aston Martin 2022-es Forma-1-es autójának bemutatásakor pedig a márka résztulajdonosa, Lawrence Stroll meg is erősítette, hogy tárgyalnak egy Le Mans projektről a WEC-kel.

Stroll nem határozta meg, hogy melyik évben állnának rajthoz Le Mans-ban, de a brit Autocar értesülései szerint Stroll akár már a jövő évi, 2023-as indulást sem tartja kizártnak.

További híreink:

Ez egy igen ambiciózus vállalás lenne a márka részéről, hiszen hiába dolgoznak évek óta a Valkyrie-n, azt hozzá kéne finomítaniuk az LMH szabályokhoz, erre pedig amennyiben egy legalább annyira kiterjedt tesztprogrammal készülnének, mint a Ferrari, alig pár hónapjuk lenne.

Legutóbb a BMW-től hamarosan távozó, és pont az Aston Martin F1-es csapatához igazoló Mike Krack beszélt arról, hogy az IMSA egyszerűbb felépítése mellett még nem kötelezték el magukat a WEC és a Le Mans mellett, mivel az ASO és az FIA komolyabb vállalást kér a márkától a következő évekről.

megosztás
hozzászólás
A BMW a 2024-es Le Mans-t célozza meg az LMDh autójával
Előző cikk

A BMW a 2024-es Le Mans-t célozza meg az LMDh autójával

Következő cikk

Rossi is megkezdte a felkészülést a 2022-es szezonra (videó)

Rossi is megkezdte a felkészülést a 2022-es szezonra (videó)