Az Alpine lerántotta a leplet az új LMDh-autójáról (galéria)

A francia márka péntek délelőtt egy különleges sajtókonferencia keretében, a most hétvégi Le Mans-i 24 órás helyszínén mutatta be az új prototípusát, amely 2024-től fog majd indulni a hosszútávú világbajnokság, vagyis a WEC futamain.

FyK8Mc8XgAEKqqo

Az A424 Beta nevet kapó masina az Oreca következő generációs LMP2-es karosszériájára épül, és egy 3,4 literes, V6-os turbómotor hatja majd meg, miközben a hátsó tengelyen természetesen ott lesz majd az LMDh-autóknál kötelező hibrid rendszer is.

Az Alpine ügyvezetője, Laurent Rossi a következőket mondta a bejelentés kapcsán: „Ma bemutatjuk az Alpine A424 Betát, amelyet arra terveztünk, hogy a következő évtől kezdve a legnagyobb riválisokkal tudjunk harcolni.”

„Az értékeinkhez hűen, ez az új prototípus utat nyit a márka számára a jövő felé. Az A424 Beta versenyzésre termett, elegáns és különleges, köszönhetően az ikonikus és emblematikus dizájnjának. A jelenünket és a jövőnket is megtestesíti, hála a megalkotásában részt vevő fejlesztőknek.”

Az Alpine egyébként már 2021-ben jelezte, hogy szeretnének majd beszállni a WEC Hypercar kategóriájába két LMDh-autóval, és azt is tudni lehetett, hogy ehhez az Oreca új karosszériáját használják majd.

Alpine A424
Alpine A424
Alpine A424
Alpine A424
Alpine A424
Alpine A424
Alpine A424
Alpine A424
Alpine A424
Alpine A424
Alpine A424
Alpine A424
Alpine A424
13

Mondani sem kell, hogy ezzel még tovább bővül a megbízhatósági versenyzés legmagasabb géposztályának népes mezőnye, hiszen 2024-ben nemcsak az Alpine érkezik majd meg, de saját LMDh-autóval jön a Lamborghini, miközben az idei évben csak az IMSA-ban versenyző BMW is beszáll a buliba. Mellettük ráadásul feltámad egy régi márka is, az Isotta Fraschini, akik már javában tesztelik új hiperautójukat.

A csütörtöki napon lezajlott az idei Le Mans-i 24 órás Hyperpole-ja, melyen történelmi eredmény született.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Íme, a WEC hivatalos 2024-es versenynaptára!
Következő cikk Kamion Eb: A Slovakiaringen vághat vissza kihívóinak a címvédő Kiss Norbert

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország