Az Alpine juniorja nyerte az F3 Ázsia-sorozatot

A téli időszak alatt sem szünetel teljes mértékben a versenyzés, hiszen megrendezték az F3 ázsiai sorozatát, amelyben több Forma-2-es versenyző is rajthoz állt. Végül az Alpine-junior Guanyu Zhou (magyar átírással: Csou Kuan-jü) tudott diadalmaskodni.

Guanyu Zhou, Abu Dhabi Racing by Prema, wins F3 Asian Championship

F3 Asian Championship

Január 29. és február 20. között rendezték meg az F3 Ázsia-sorozatot, amelyben több F2-es és F3-as pilóta is rajthoz állt, hogy növeljék a szuperlicenc-pontjaik számát. Közéjük tartozott Guanyu Zhou (magyar átírással: Csou Kuan-jü), Pierre-Louis Chovet, Jehan Daruvala és Roy Nissany is.

Zhou kezdte a legjobban az 5 fordulóból és 15 versenyből álló szériát, amelyből 2 fordulót a Dubai Autodrome-on, 3-at pedig a Forma-1-ből is ismert Yas Marina-pályán rendeztek. A kínai Alpine-junior az első három versenyből kettőt megnyert, a harmadik futamon pedig Chovet diadalmaskodott.

A második fordulóban kétszer Daruvala tudott győzni, Chovet pedig eggyel növelte győzelmeinek számát, majd a harmadik fordulóban „cseréltek”, és Chovet győzött kétszer, Daruvala egyszer. Eközben Zhou sem üldögélt a babérjain, folyamatosan dobogós helyezéseket gyűjtött.

Még több hír:

A negyedik fordulóban is két Chovet-győzelem született, rajta kívül pedig az idén a Formula Regional by Alpine-ban induló Patrik Pasma tudott győzni, az utolsó forduló előtt pedig már Chovet állt a pontverseny első helyén, viszont még Zhou-nak is volt esélye a végső győzelemre.

A kínai élt is a lehetőséggel: míg Chovet két ötödik helyet és egy kiesést tudott gyűjteni, addig Zhou két győzelemmel és egy második hellyel megnyerte a sorozatot, végül 16 ponttal gyűjtött többet a riválisánál.

A harmadik Daruvala, a negyedik Pasma, az ötödik Nissany lett, majd a két fiatal, Hadjar és Beganovic következett, viszont ők csak az első három fordulóban álltak rajthoz. A Red Bull-junior Iwasa nyolcadik, Bolükbasi kilencedik lett, a top-10-et pedig a cseh F3-as versenyző Roman Stanek zárta.

Trulli nem számított fia F4-es sikerére…

Guanyu Zhou, Abu Dhabi Racing by Prema, wins F3 Asian Championship
Guanyu Zhou, Abu Dhabi Racing by Prema, wins F3 Asian Championship
Guanyu Zhou, Abu Dhabi Racing by Prema, wins F3 Asian Championship
3

A Motorsport Images gyönyörű képeinek segítségével megtekinthetitek a 2021-es F1-es rajtrácsot.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Trulli nem számított fia Formula 4-es sikerére
Következő cikk Schumacher egy gokarttal segítette a Red Bull-junior karrierjének kezdetét

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország