Audi TT Cup: Masters nyert, Keszthelyi a 10. helyen végzett

Az eddigiekhez képest kiegyensúlyozott és érett harcokkal teli futam zajlott az Audi TT Cup szombati fordulóján, amit Keagan Masters nyert Philip Ellis és Milan Dontje előtt. Keszthelyi Vivien a 10. pozícióban ért be.

Azcona jól rajtolt, fogta az első helyet, de az első kör végén már Ellis volt az élen, mögötte Dontje haladt a harmadik pozícióban. A 14. helyről kezdő Keszthelyi javított egy helyet a rajtnál, így a 13. pozícióban fordult be az 1-es kanyarba.

A TT Kupától megszokott módon zajlottak a csaták a mezőnyben, de elég összeszedett volt a társaság, az első fázisban nyoma sem volt a korábban tapasztalt fejetlenségnek és technikazúzásnak. A harmadik körben azért már akadtak gondok: Rdest autója megállt a pálya szélén a 3-as kanyarban, Vettel kavicságyban randalírozott, majd behívták a biztonsági autót. Azcona autója közben megadta magát: a boxutcában eresztett fehér füstöt a TT. Az ötödik körben Vettel is kihajtott a pitbe, ahol apja, Norbert várta a négyszeres világbajnok öccsét.

Az SC mögött Masters, Ellis, Dontje sorrendben körözött a boly eleje, Keszthelyi a nyolcadik volt, hat pozíciót javítva a rajthelyezéséhez képest.

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

A hetedik körtől ismét szabad volt a menet, de mindenki hidegvérrel folytatta a versenyt, a sorrend sem módosult. A 9. körben Dontje javított, letudta Ellist a második helyért, aki reflektorozással jelezte, hogy nem tetszik neki a fejelmény, majd még ugyanebben a körben visszavette a pozíciót. Az élen Masters nézelődött a Red Bull Ringen, relatív kényelmes előnyt épített ki, másfél másodpercet.

Igaz, hogy Vettel már nem volt versenyben, de kapott egy figyelmeztetést a vezetőségtől, ugyanis túl erőszakos volt egy másik riválissal szemben még korábban. Közben a magyar versenyző veszített két helyet, Arnold és Wohlwend is elment mellette a 14 körös verseny végén, amit Masters nyert Ellis és Dontje előtt. Ez volt a dél-afrikai első sikere a sorozatban. Mint utólag kiderült, fékhiba hátráltatta Keszthelyit a hajrában.

 
Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Egyéb autósport
Cikk típusa Motorsport.com hírek