Armstrong nyerte az imolai F2-es sprintfutamot, Hauger először a dobogón

Marcus Armstrong kiváló rajttal és védekezéssel nyerte meg a Formula 2 imolai sprintversenyét a két Prema, Jehan Daruvala, és a sérült autóval is első F2-es dobogós helyezését szerző Dennis Hauger előtt.

Marcus Armstrong,  Hitech Grand Prix

Marcus Armstrong, Hitech Grand Prix

Formula Motorsport Ltd

A rajtot követően a második helyről rajtoló Marcus Armstrong szerezte meg a vezetést, míg az első rajtkockából induló Logan Sargeant egészen az 5. helyig esett vissza. Armstrong mögött Daruvala Hauger sorrendben a két Prema, valamint Roy Nissany érkezett.

Nem is beszélhetnénk azonban az F2-ről biztonsági autó nélkül: Clément Novalak és David Beckmann értek össze, a német versenyzőnek pedig fel is kellett adnia a versenyt.

A biztonsági autós újraindítást követően Armstrong meg tudott lépni az egymással harcoló Premáktól, miközben az élmezőnyben folyó csatákból egy technikai hiba miatt kiszállt Ralph Boschung: a svájci pilóta alatt megállt a Mecachrome-motorral hajtott F2-es autó, azonban a versenyigazgatóság csak a virtuális biztonsági autó beintését tartotta szükségesnek.

Az újabb újraindítás után Daruvala leszakította magáról Haugert, és nekilátott Armstrong levadászásának. Haugernek még nem kellett aggódnia hátulról érkező támadások miatt, mivel Roy Nissany a 4. helyen komolyan feltartotta a mezőnyt.

Még több F1 hír:

Armstrong azonban kiválóan védekezett az utolsó szektorban, folyamatosan megakadályozva azt, hogy Daruvala DRS-sel támadhassa őt, és végül kényelmes előnnyel szerezte meg az idei első futamgyőzelmét az új-zélandi pilóta.

Jehan Daruvala már az idei harmadik dobogós helyezését szerezte, a 2021-es F3-as bajnok Dennis Hauger pedig most először állhatott dobogóra a Formula 2-ben. Nissany végül alig 5 tizeddel Hauger mögött élt a célba, miután a norvég versenyző autóján kilazult a motorborítás, ami megnövelte az autójának légellenállását.

A bajnoki éllovas Felipe Drugovich Logan Sargeant megelőzésével lett az 5., Théo Pourchaire a rossz rajta után nem tudott ellépni a 7. helyről, az utolsó pontot pedig a 14. helyről felzárkózó Liam Lawson szerezte meg.

Helyezés # Versenyző Csapat Kör Hátrány Intervallum
1 7 New Zealand Marcus Armstrong United Kingdom Hitech Racing 25    
2 2 India Jehan Daruvala Italy Prema Powerteam 25 1.400 1.400
3 1 Norway Dennis Hauger Italy Prema Powerteam 25 2.200 0.800
4 16 Israel Roy Nissany France DAMS 25 2.800 0.600
5 11 Brazil Felipe Drugovich Netherlands MP Motorsport 25 7.000 4.200
6 6 United States Logan Sargeant United Kingdom Carlin 25 9.800 2.800
7 10 France Theo Pourchaire France ART Grand Prix 25 12.300 2.500
8 5 New Zealand Liam Lawson United Kingdom Carlin 25 12.800 0.500
9 17 Japan Ayumu Iwasa France DAMS 25 13.400 0.600
10 9 Denmark Frederik Vesti France ART Grand Prix 25 17.700 4.300

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Utolsó körös ütközéssel dőlt el a dobogó sorsa az F3-as imolai sprinten
Következő cikk Pourchaire nyerte a kaotikus, biztonsági autó mögött véget ért F2-es főfutamot

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország