Alonsót csak úgy sokkolták a magas dűnék, de élvezi

Fernando Alonso összességében elégedett az eddigi tesztjével, melynek Namíbia ad helyszínt. A spanyol F1-es világbajnok szerint eddig minden a legnagyobb rendben van.

Fernando Alonso, Toyota Gazoo Racing in Namibia

Fotót készítette: Toyota Gazoo Racing South Africa

A hu.motorsport.com elsőként számolhatott be Fernando Alonso újabb nagy kalandjáról a Toyotával, ugyanis az F1-es világbajnok egy négy napos tesztre mondott igent a Toyota Gazoo Racinggel, készülvén a Dakarra, amit nyilvánvalóan ugyancsak meg akar nyerni a tapasztalt pilóta, aki a WEC-ben világbajnok lett, miközben kétszer állhatott a dobogó legfelső fokán Le Mans-ban a legendás 24 órás versenyen.

Még több F1 hír:

Ez a 4 napos teszt jelentősen különbözik attól, mint amit Alonso abszolvált még márciusban a Kalahári sivatag dél-afrikai övezetében. Ez alkalommal a csapat is növelte a tétet, és Fernando egy keményebb terepen mehetett lendületesebben. A hónapokkal ezelőtti teszt sokkal sterilebb volt ennél a dűnék között.

Alonso a lapunknak adott exkluzív interjújában azt mondta, most a „bizalom megszerzése” volt a cél, de lenyűgözték az afrikai ország nagy dűnéi, és volt néhány sokkban része, amiket azonban nagyon élvezett, még akkor is, ha ez egy igencsak más kihívás számára.

„Az eddig elvégzett tesztek nagyon ellenőrzöttek voltak. A csapattal közösen egy jól megjelölt útitervet próbáltunk követni. Tapasztaltak ebben, így mindig tudják, hogy mit kell tennünk. Számomra ez arról szól most, hogy még mielőtt futni kezdenék, járni próbálok, fokozatosan haladok és bizalmat szerzek, de egyelőre minden rendben van.” - mondta Alonso Namíbiából.

Fernando Alonso, Toyota Gazoo Racing in Namibia

Fernando Alonso, Toyota Gazoo Racing in Namibia

Fotó készítője: Toyota Gazoo Racing South Africa

Maga a teszt 23-án, azaz pénteken ér véget, miközben a levegő hőmérséklete a 40°C-ot is eléri, így a spanyolnak ezzel is meg kell küzdenie. Most elsősorban a dűnék azok, amiket meg kell hódítania Alonsónak, mivel azok a Dakar kulcsfontosságú pontjai, és olyan vezetési technikát igényelnek, melyek eddig idegenek voltak a pilóta számára. A tervek között szerepelt a „Dune 7” névre keresztelt dűne is, mely több mint 380 méter magas.

„Nagyon érdekes élmény volt először feljutni ezekre a nagy dűnékre itt Namíbiában. Bizonyára kicsit sokkolóak voltak az elején, és nagy tisztelettel is kell lenni feléjük, mert kifinomult technikára van szükség a megmászásukhoz, ami nekem még nincs meg és ki kellett kerülnünk pár problémás helyzetből is, melyekbe időközönként belekerülhetek.”

„Ez azonban jól ment, köszönhetően a csapatnak, Ginielnek, a csapattársamnak, valamint mindenki másnak, mert igyekszünk a lehető leggyorsabban fejlődni. Remélem, hogy minden egyes ilyen alkalommal kevesebb lesz az ijesztő dolog.”

Fernando Alonso következő fellépése szeptember 13. és 14. között lesz a 2019-es South African cross country championship-ben, a Harrismith 400-on, ahol egy nappal a futam előtt fogja teljesíteni a teljes távot, majd megismétel néhány részt az eseményen, de csak versenyen kívül.


A Red Bull-Racing ezúttal sem külsős versenyzőt választott a visszafokozott pilótája helyére, de ha Alexander Albon sem válik be, más lehet a helyzet 2020-ra.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Schumacher nem tudja, mikor kerülhet be az F1-be
Következő cikk Ha beválik az IndyCarban, az F1-be hozná a „szélvédőt” a Red Bull

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország