Alonsóék nem voltak szerencsések: forgalomba kerültek az első időmérőn

A 8-as számú Toyota TS050 versenyzőinek nem volt szerencséjük a forgalommal a Le Mans-i 24 órás verseny első időmérőjén. Erről Fernando Alonso és Sebastien Buemi is beszélt, így jelenleg a 7-es Toyota áll a legjobban.

Fernando Alonso, Toyota Gazoo Racing

Fotót készítette: Rainier Ehrhardt

A Fernando Alonso, Sebastien Buemi és Kazuki Nakajima vezette 8-as Toyota mindössze a negyedik leggyorsabb kört tudta elérni az első időmérőn, ahol Alonso legjobb ideje 2,471 másodperccel maradt az eddigi legjobb körtől, amelyet Kamui Kobayashi futott meg a 7-es Toyotával. Ráadásul a két Toyota közé két másik autó is befért.

A 8-as autó mindhárom versenyzője arra panaszkodott, hogy forgalomba kerültek a gyors körükön, míg Buemi és egy GT-autó kontaktja tovább nehezítette a csapat dolgát, akik jelenleg a pontversenyt is vezetik.

További híreink:

„Az edzés folyamán délután a beállításainkon dolgoztunk, amelyet az időjárás is befolyásolt, aztán nem voltunk szerencsések a forgalommal, szóval nem tudtuk megmutatni a valódi sebességünket.” – kezdte Alonso.

„Ezután arra koncentráltunk, hogy fejlesszük az autónkat versenykörülmények között. A programunkat követtük. Csütörtökön új esély lesz előttünk, hogy javítsunk a beállításainkon, illetve megpróbálunk jobb köridőt futni.” – mondta a kétszeres világbajnok.

Sebastien Buemi így nyilatkozott: „Ez nagyon nehéz időmérő volt számunkra. Sajnos nem tudtunk igazán jó kört futni a forgalom miatt, de erre még lesz lehetőségünk csütörtökön, aztán remélhetőleg jobb pozíciót tudunk majd elfoglalni a rajtrácson.”

„Az viszont jó dolog, hogy sokat dolgoztunk a beállításokon. Van néhány jó információnk a beállításokról, főleg éjjeli körülmények között, az elsődleges célunk pedig az, hogy gyors autónk legyen a versenyre.” – magyarázta a svájci.

Jelenleg tehát a 7-es Toyota (Conway, Kobayashi, Lopez) áll a legjobban, majd a 17-es BR Engineering (Sarrazin, Orudzhev, Szirotkin) következik, míg a 3-as Rebellion (Laurent, Berthon, Menezes) foglalja el az átmeneti harmadik helyet a 8-as Toyota előtt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ennél durvább sport nincs, egészen elképesztő: Isle of Man TT
Következő cikk Az ötszörös bajnok szerint a Red Bull szélvédője hozza a Halo szintjét

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország