Alonsóék ember alkotta árokba borultak hétfőn

A Toyota bejelentése szerint a hétfői baleset után sikerült hadra fogható állapotba hozni Fernando Alonso és Marc Coma autóját, akik így a keddi szakaszon is részt vehetnek.

#314 Toyota Gazoo Racing Toyota Hilux: Fernando Alonso, Marc Coma

Fotót készítette: Marokkó Rali

A Toyota a Motorsport.com érdeklődésére bejelentette, hogy a Fernando Alonso, Marc Coma páros is részt vehet a Marokkó-rali negyedik szakaszán, miután a szerelőknek sikerült a 4X4 Hiluxot helyrehozni a hétfő délelőtti baleset után. Alonso és társa a harmadik szakaszon balesetet szenvedett, ami miatt eltört az első felfüggesztés. A Toyota csapata a délután folyamán azonban sikerrel javította meg az autót, amellyel így további értékes kilométereket tehetnek meg a Dakar-ralira való felkészülés jegyében.

Ahhez azonban alaposan át kellett alakítani az autót, meg kellett bontani a kasztnit, volt egy kis hegesztés is. A délután 2-kor célba vitt gépet este nyolcig sikeresen javították meg, és így 100 százalékos állapotban állhatott rajthoz kedden. Az árok, amelybe belehajtottak hétfőn, egy 70 méter széles, kiszáradt folyómederben volt, az itiner szerint itt jobbra kellett volna tartaniuk, és Coma szerint ezt meg is tették, ám néhány méterrel arrébb egy homokösvény így is az árokba vezette őket.

Még több hír:

"Azt jelezték, hogy a kiszáradt folyó jobb oldalán kell haladjunk, és ezt is tettük, egy kicsit a jobb oldalán. De két kilométerrel később megtaláltuk a lyukat, ami nem a folyó természetes része volt. Ez egy kicsit megzavart minket. Mindeki hibázik, de ez olyasmi volt, amit észben fogunk tartani" - mondta a katalán navigátor. A verseny igazgatója, David Castera a Motorsport.com-nak az itiner által jelzett területről elmondta, hogy Alonsóék 150 km/h-s sebességgel érkeztek a 73. és a 75. km közötti szakaszhoz.

"Ez egy olyan terület, amely közel van a lakossághoz. Itt, Marokkóban szokás a kiszáradt folyómederből szerzett homokból építkezni. Ezért minden nap ássák a földeket, és hordják a homokot. Az itiner azon a ponton veszélyt jelez, figyelmeztettünk is rá, hogy a jobb oldalon kell haladni, éppen azért, mert az itiner készítésénél ilyen típusú lyukakat találtunk. De végül is, ez egy pályán kívüli zóna, ahol ilyesmi megtörténhet" - jelentette ki a versenyigazgató, aki azt is elmondta, hogy a következő bejegyzés egy bal oldali kijáratot jelez már.

Nota del roadbook del accidente de Fernando Alonso en el Rally de Marruecos

Nota del roadbook del accidente de Fernando Alonso en el Rally de Marruecos

Fotó készítője: Sergio Lillo

Ugyanakkor Coma nem mindenben ért egyet Casterával. "Ez egy offroad szakasz volt a folyómederben. Mind tudjuk, hogy az ilyen területeken kisebb az itiner feldolgozása, de az a lyuk egy munkagép által okozott árok volt, és a véleményem szerint azt jelezni kellett volna. A legjobb tízben lévő versenyzők közel felét érintette, és ha valami ilyesmi történik, azt jelenti, hogy valami nem volt rendben" - mondta Coma.

"Nem tudom, azt sem, hogy mennyiben befolyásolt minket, hogy csak a rajt előtt öt perccel kaptuk meg az itinert, azt hiszem, hogy David ezen filozófiájának vannak jó és rossz oldalai is. A navigáció szempontjából jó, de maximálisan kidolgozott itinerre van szükség" - mondta az ötszörös Dakar-győztes. A Motorsport.com által megkérdezett versenyzők java egyetértett Comával abban, hogy az ilyen jellegű árkokat jelölni kellene a navigációban.


Erősen korlátozottá váltak Nico Hülkenberg F1-es lehetőségei, noha az egyik legjobb versenyzőről van szó a középmezőnyből.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: A baleset nem befolyásolja, hogy indulok-e a Dakaron
Következő cikk Magyar versenyzői válogatott indul Olaszországba: Kiss Norbi is a fedélzeten

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország