Alonsóék balesetet szenvedtek Marokkóban

Fernando Alonso és Marc Coma kénytelen volt feladni a harmadik futamot a Marokkó-ralin, miután balesetet szenvedtek, amely következtében a Toyota felfüggesztése eltörött.

#314 Toyota Gazoo Racing Toyota Hilux: Fernando Alonso, Marc Coma

Fotót készítette: Toyota Racing

A kétszeres F1-es világbajnok és ötszörös Dakar-győztes társa a marokkói raliverseny harmadik szakaszán balesetet szenvedtek, a beszámolók szerint egy lyuk okozta a vesztüket, az első felfüggesztés jelentősen rongálódott, ezért a szakasz feladása mellett döntöttek, de végül képesek voltak beérni a célba. Szerencsére a balesetben egyikük sem sérült meg.

A hírek szerint a balesetre Erfoud városának bevezető útján került sor, a Toyota csapatára kellett várniuk, amely aztán visszaszállította őket a központba. A Motorsport.com kérdésére a Toyota megerősítette, hogy sértetlenül megúszták a balesetet, és kihangsúlyozta, hogy a páros a verseny egy érzékeny területén szenvedte el a balesetet. Most a csapatra vár a feladat, hogy a keddi negyedik szakaszra működőképessé alakítsák az autót, hogy Alonsóék további fontos kilométerekkel gyarapíthassák tapasztalataikat.

Még több hír:

A körzetben, ahol Alonsóék is rontottak, több autó is balesetet szenvedett, többek között Bernhard Te Brinke is, míg Aron Domzala felborult az autóval, a bajba jutott versenyzőhöz végül helikopterrel mentek segíteni, de ő és navigátora is sértetlenül megúszta az esetet. A harmadik szakasz három mért részből áll, az első 80 km, a második 210,8 km, míg a harmadik 72,38 km hosszú, az első után Stephane Peterhansel vezet Carlos Sainz és Al Attiyah előtt.

#314 Toyota Gazoo Racing Toyota Hilux: Fernando Alonso
#314 Toyota Gazoo Racing Toyota Hilux: Fernando Alonso, Marc Coma
#314 Toyota Gazoo Racing Toyota Hilux: Fernando Alonso, Marc Coma
#314 Toyota Gazoo Racing Toyota Hilux: Fernando Alonso, Marc Coma
#314 Toyota Gazoo Racing Toyota Hilux: Fernando Alonso, Marc Coma
#314 Toyota Gazoo Racing Toyota Hilux: Fernando Alonso, Marc Coma
#314 Toyota Gazoo Racing Toyota Hilux: Fernando Alonso, Marc Coma
#314 Toyota Gazoo Racing Toyota Hilux: Fernando Alonso
#314 Toyota Gazoo Racing Toyota Hilux: Fernando Alonso
9

Alonsóék továbbra is gőzerővel készülnek a Dakarra, a kétszeres világbajnok először venne részt a raliversenyen, ám előtte értékes tapasztalatokkal szeretne gyarapodni, ezt szolgálja a marokkói versenyen való indulás is. Ugyanakkor Alonso még nem döntötte el, hogy vállalja-e a Dakar-féle kihívást, többek között az észak-afrikai versenyen dőlhet el, hogy a spanyol megméretteti-e magát egy újabb sorozatban.


Erősen korlátozottá váltak Nico Hülkenberg F1-es lehetőségei, noha az egyik legjobb versenyzőről van szó a középmezőnyből.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sokáig fog tartani a komoly sérülést szenvedő F3-as pilóta felépülése
Következő cikk Alonso: A baleset nem befolyásolja, hogy indulok-e a Dakaron

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország