Alonso megkaphatja az Arrow McLaren SP harmadik autóját a Indy500-ra?

A csapat tulajdonosa, Sam Schmidt azt mondja, hogy az Arrow McLaren SP-Chevrlet várhatóan egy harmadik autót is indít a legendás versenyen, ahol a kétszeres világbajnok Fernando Alonso is lehetőséget kaphat az indulásra.

Marcus Ericsson, Arrow Schmidt Peterson Motorsports Honda

Fotót készítette: Bill Gulker

Fernando Alonso jelenleg minden erejével arra koncentrál, hogy egy sikeres Dakar ralit teljesítsen, ami élete egyik legnagyobb kihívása lesz. A spanyol ugyan nem zárta ki az F1-es visszatérését, most nemigazán gondol erre, hanem a Dakarra készül, majd azt követően újra nekifutna az Indy500-nak, aminek a megnyerésével megszerezné a „hármas koronát”, miután Monacóban és Le Mans-ban is nyert már.

Még több F1 hír:

Alonso először 2017-ben állhatott rajthoz a legendás amerikai futamon az Andretti Autosport színeiben a McLaren támogatásával, és akár a győzelemre is lett volna esélye, de a technika közbeszólt. Idén, a spanyol F1-es világbajnok második kísérlete katasztrofális kudarcot vallott, hiszen a McLaren privát indulóként még csak a futamra sem tudta kvalifikálni magát.

A McLaren és a Arrow Schmidt Peterson Motorsports augusztusban jelentette be a közös projektjét, ami egy harmadik autó indítását is jelentheti. A harmadik pilóta kiléte azonban továbbra sem ismert, de Alonso jelenleg is a McLaren nagykövete, és igencsak komoly esélyese annak, hogy megkapja az ülést.

Schmidt azt mondta, 12 éve futtatnak három autót Indianapolisban, és továbbra is ezt tervezik, valamint Alonsót opciót nevezte meg, de ezzel kapcsolatban még semmit sem tud megerősíteni. Lehetséges, hogy a spanyolnak vannak más kérői is, és egy olyan opciót akar magának, ami győzelmet érhet számára.

Az amerikai csapat örül a megállapodásának, mivel ezzel a McLaren összes technikai felszerelését használhatja, ami nagy előnyt jelenthet, de természetesen a harmadik üléshez potenciális új támogatók is csatlakozhatnak, így egyelőre várnak a bejelentéssel. A háttérben közben zajlik a munka a felek között, ami egy igen részletes és összetett technikai folyamatot jelent, feltérképezve azt, hogy mire van szükségük.

A McLaren sokat tanult az idei év kudarcából, és tisztában vannak azzal, hogy hol vannak hiányosságaik, és azzal, hogy mit kell tenniük. Pontosan emiatt dolgoznak együtt az SPM-mel, hogy kidolgozzák a struktúrát, amin belül majd dolgozni fognak.


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Button bejelentette, az utolsó versenye következik a Super GT-ben
Következő cikk Hivatalosan is bejelentették a Le Mans Esports Series második szezonját

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország