Alonso hálás a 4 szakasz nyújtotta élményért

A kétszeres F1-es világbajnok Fernando Alonso a 12. lett a Dakar negyedik szakaszán, a szakasz győztesétől pedig 26 perccel maradt el. A spanyol elmondta, kimerítő volt a szakasz, de hálás az utóbbi 4 nap nyújtotta intenzív élményért.

#310 Toyota Gazoo Racing: Fernando Alonso, Marc Coma

Fotót készítette: Toyota Racing

Fernando Alonso és Marc Coma a 12. leggyorsabb volt a Dakar-rali 2020 negyedik szakaszában, amelyet a Minivel versenyző Stéphane Peterhansel teljesített a leggyorsabban. A kétszeres F1-es világbajnok számára kimerítő volt a negyedik szakasz, de hálás az eddigi 4 nap nyújtotta élményért.

„Ma rengeteg minden történt, nagyon nehéz és hosszú szakasz volt. 7:45-kor hagytuk el a tábort, most pedig 19 óra van, szóval 10 órát töltöttünk az autóban. Érzésre jó volt, viszont a szakasz elején vesztettünk egy kis időt, mivel el kellett engednünk Nassert és Yazeedet, akik mögöttünk jöttek. Aztán defektet kaptunk, így Peterhansel mögé kerültünk.”

„Az utolsó defektünk 150 km-rel a vége előtt történt, onnantól kezdve nagyon lassan kellett mennünk a sziklás helyeken, tehát nem volt egyszerű dolgunk.”

„Nekem jó tempóra van szükségem. Tegnap azt mondtam, hogy a szakasz vége felé sok szikla volt, és nem tudtam, hogy mennyire gyorsan lehet menni. Ma a szakasz fele ilyen területekből állt. Ez olyan, mintha jól bicikliznél sík pályán, viszont ma a hegyekben kell menned. Tudtam, hogy emiatt veszíteni fogok egy kis időt, de örülök, hogy itt vagyok, és nem sújtott minket nagyobb balszerencse.”

Még több hír:

„A két csapattársam egész karrierje során ralizott, az egyik közülük már nyert is Dakart, és neki sem volt pótkereke az utolsó 120 km-re. Ez az autó karakterisztikája miatt van így. A buggynak a maihoz hasonló szakaszokon előnyük van, mivel ők egyszerűen végig tudnak menni az ilyen terepeken is anélkül, hogy defektet kapnának, és a nyomáson is tudnak állítani.”

„Talán a második héten már a mi autónk számára lesz előnyösebb a terep. Néhány napon nekünk fog jobban feküdni a szakasz, míg más napokon másoknak. Én próbálok a lehető legtöbbet tanulni. De nagyon stresszes volt pótkerék nélkül teljesíteni az utolsó 150 km-t.”

Ezután Alonsótól azt kérdezték, hogy ez volt-e az eddigi legnehezebb szakasza.

További híreink:

„Igen, kétségtelenül ez volt az eddigi legnehezebb. 10 órát töltöttem az autóban, és minden szempontból stresszes volt az elejétől kezdve, aztán ott volt a navigáció és a sziklákkal teli területek… néha voltak olyan pillanatok, amikor mély lélegzetet kellett vennünk, hogy újra fókuszálni tudjunk, hogy folytatni tudjuk, mivel annyira megerőltető volt a szakasz mentálisan mindenki számára.”

„Én mindig előre akartam kerülni, mivel szerintem sok múlik azon, hogy a lassú vagy a gyors vonatban vagy. De ma a mögöttem lévők a lehető legrosszabbak voltak. Tudtam, hogy időt fogok veszíteni, mert el kell engednem őket.”

„Nem volt egyértelmű várakozásom azzal kapcsolatosan, hogy milyen lesz a Dakar, ugyanis most veszek rajta részt először, de intenzíven élem meg az élményt, próbálok mindent magamba szívni, és minden részletet teljes egészében akarok megélni. Voltak jobb és rosszabb szakaszok, de 4 intenzív napon vagyunk túl, és hálás vagyok az élményért.”


A képes összeállítás után itt van a szokásos videós anyag a legutóbbi napról, mely összességében simán zajlott. A versenyzők már a következő szakaszt nyúzzák az egyre nehezebb terepen.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Peterhansel nyerte a Dakar negyedik szakaszát, Alonso 12.
Következő cikk Videós felvételek a Dakar negyedik napjáról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország