Alonso ezúttal Lengyelországban tesztelt a Dakarra

A spanyol autóversenyző újabb másfél napos teszten van túl a Toyotával, hogy felkészüljön a Dakar-rali által kínált kihívásokra, és nem soká már élesben is kipróbálhatja magát egy versenyen.

#301 Toyota Gazoo Racing Toyota Hilux: Fernando Alonso

Fernando Alonso tovább folytatja felkészülését a Dakar-ralira, az augusztusi namíbiai négynapos tesztelés után a hétvégén a lengyelországi Bajában vett részt az FIA WC keretén belül egy tesztelésen. A spanyol 700 km-t teljesített a másfél napos teszten a csapatával, olyan területeken gyakorolhatott, amelyeken a verseny is halad, tapasztalatokat tudott gyűjteni gyors pályán, míg korábban Afrikában a dűnékkel ismerkedett.

"Ezek határozottan pozitív napok voltak Lengyelországban, ahol volt lehetőségem megtapasztalni a különböző terepeket. A felkészülés ezen fázisában minden km-t élveztem a Hiluxban, és örülök, hogy sikerült túlszárnyalni a csapat eredeti terveit a kilométereket illetően. Az autót nagyon vicces vezetni, élvezem minden percét a tesztnek" - jelentette ki Alonso.

Még több F1 hír:

A Toyota Gazoo Racing képviseletében Glyn Hall értékelte Alonso erőfeszítéseit. "Ez volt Fernando első európai tesztje a Hiluxszal egy nagyon különböző terepen, így van összehasonlítása a két héttel ezelőtti, namíbiai teszttel. Folyamatosan haladunk az intenzív felkészülésben, és arra figyelünk, hogy Fernando minél több hasznos kilométert tehessen meg, amivel hozzászokik a Hiluxhoz" - mondta Hall.

"De sikerült megduplázni a teszten tervezett teljesítményt is, ami jól mutatja, hogy Fernando milyen könnyen alkalmazkodik a körülményekhez. A jövő héten viszont szakítunk a privát tesztelés kényelmével, és Fernando kipróbálja magát versenykörülmények között a Lichtenburg 400-on" - jelentette ki Hall.

Alonso a következő napokban Dél-Afrikában vesz részt egy sorozaton kívüli versenyen vesz részt egy dél-afrikai sorozat utolsó előtti futamán. Az eredetileg Harrismith-be tervezett viadalt végül Lichtenburgban rendezik szeptember 13-án és 14-én, a helyszín megváltoztatására azért volt szükség mert az aszály miatt országszerte tűzvészekre lehet számítani.


43 esztendővel ezelőtt ezen a bizonyos napon szenvedett súlyos égési sérüléseket Niki Lauda, aki azonban pár héttel később a csodával határos módon visszatért, és folytatta a harcot a világbajnoki címért.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A súlyosan megsérült versenyzőt átszállították az Egyesült Királyságba
Következő cikk A hatóságok lefoglalták az F2-es autót, ami így nem indulhat Monzában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország