Alonso először dobogón raliversenyen

Fernando Alonso és Marc Coma harmadik helyen végzett a Rally Ula Neom versenyen, az egykori F1-es pilóta először ünnepelhetett dobogón raliversenyen.

#205 Toyota Gazoo Racing Toyota Hilux: Fernando Alonso

#205 Toyota Gazoo Racing Toyota Hilux: Fernando Alonso

Toyota Racing

Még hosszú út áll Fernando Alonso előtt, míg versenyképes lehet a legjobbak között is a raliban, ám szombat délelőtt így is nagy sikert könyvelhetett el azzal, hogy harmadik lett a Dakar-ralit megelőző utolsó komoly felkészülésként számot tartott Rally Ula Neomon. Alonsóékat végül csak a győztes Yazeed Al-Rajhi és Yasir Bin Seaidan tudta megelőzni.

Még több hír:

A viadal remek alapot biztosított Alonsónak és Comának az idén először Szaúd-Arábiában megrendezésre kerülő Dakarra, mivel a körülmények nagyon hasonlóak voltak, mint ami a Dakar mezőnyére vár januárban. Alonso és Coma azok után tartotta meg a harmadik pozíciót, miután Khalid Al Qassimi büntetése miatt az előző napon is ebben a pozícióban zárt.

Alonso 5 perc 31 másodperccel végzett az éllovas mögött a szombati utolsó szakaszon, míg Yazeed Al-Rajhi ugyanolyan Toyota Hiluxszal győzött, mint amivel a spanyol is versenyez. A második helyen végző Yasir Bin Seaidan, a szaúdi bajnokság listavezetője az összetettben 2:09-es hátrányban ért célba a győztes mögött, míg Alonso 16 perc 20 másodperces differenciával végzett a harmadik helyen. Alonsóra ezek után már csak egy teszt vár Abu Dhabiban decemberben, versenyhelyzetben legközelebb pedig már a Dakaron láthatjuk a spanyolt.

#205 Toyota Gazoo Racing Toyota Hilux: Fernando Alonso, Marc Coma

#205 Toyota Gazoo Racing Toyota Hilux: Fernando Alonso, Marc Coma

Fotót készítette: Toyota Racing

6

Alonso korábban a Marokkó Ralin is részt vett, ám az kevésbé volt sikeres, az első jelentős versenyén több probléma és baleset is hátráltatta a spanyolt és társát, akik először indulnak együtt a Dakaron jövőre.

Fernando Alonso folytatja a felkészülését élete első Dakar viadalára, melynek részeként jelenleg Szaúd-Arábiában tartózkodik, és gyűjti tovább a terepralis kilométereket a Toyota Hilux volánja mögött.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 13 éves japán lány kap F4-es ülést
Következő cikk Elképesztően nagy bukást vettek videóra a versenyen: szörnyű

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország